Hirdetés

Véget vet az U az Asesoft-uralomnak?

Ha páros év, akkor Kolozsvár–Ploieşti döntő: 2006 és 2008 után immár harmadszor találkozik az U-Mobitelco és a CSU Asesoft a férfi kosárlabda-bajnokság fináléjában.

Boros Miklós

2010. május 14., 10:502010. május 14., 10:50

A helyzet mégis teljesen más, mint két vagy négy éve: most az alapszakaszt megnyerő erdélyi csapatnál van a pályaelőny a négy győzelemig tartó párharcban, és a legutóbbi hat aranyérmet begyűjtő Ploieşti nem számít szuperfavoritnak. Főleg, miután az alapszakaszban kétszer is kikaptak az U-Mobitelecótól (79:74 és 72:68), igaz, a Román Kupa második fordulójában az Asesoft aratott kettős győzelmet (90:75 és 65:59) riválisa felett.

Visszavágásra készül az U

A legutóbbi öt idényben négyszer futott össze a rájátszásban a két együttes. 2005-ben és 2007-ben az elődöntőben találkoztak, és a Ploieşti egyaránt 3-0-ra nyerte a párharcokat. A 2006-os fináléban az U-Mobitelco csak egy meccset tudott elcsípni, 4-1-es összesítéssel lett bajnok az Asesoft, két éve viszont drámai hétmeccses sorozatot vívott a két gárda – végül a Ploieşti érvényesítette pályaelőnyét, és 4-3-mal szerezte meg az aranyérmet. Kolozsvári részről Mihai Silvăşan, Flavius Lăpuşte, Paul Chetreanu és Zoran Krsztanovics, az Asesofttól Adrian Blidaru, Virgil Căruţaşu és Szíjártó Levente játszott mindkét korábbi közös fináléban, míg Miljan Medvedj, Branko Csuics és Ionuţ Mocanu, illetve Arvydas Cepulis és Rashard Griffith a 2008-as döntőben szerepelt.

Cătălin Burlacu a 2006-os finálé hőse volt, a 2008-as idején viszont az olasz Air Avellinóban légióskodott. Vladimir Arnautovics ploieşti-i tréner már két évvel ezelőtt is irányította csapatát, Marcel Ţenter, az U szakvezetője viszont akkor csak másodedző volt az amerikai Thomas Anthony Baldwin mellett. A két fiatal edző 2006-ban még egyaránt játékosként szerepelt egymás ellen a fináléban, másik közös vonásuk pedig, hogy egyikük sem edzett még más csapatot jelenlegi együttesén kívül.

Az U-Mobitelco – amely az elődöntőben 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a kupagyőztes Temesvári Elbát – két nappal a döntő előtt búcsúzott el amerikai légiósától, David Lawrence-től, a Közép-Európa Liga februári döntőjében megsérült bedobó térdműtétre utazott haza az Egyesült Államokba. Lawrence 17 pontos átlagával a szezon első felében a második legeredményesebb kolozsvári dobó volt Zoran Krsztanovics után, és a klub vezetői a következő szezonra is visszavárják a csapathoz.

A pótlására igazolt Kyndall Dykes a rájátszásra már tökéletesen beilleszkedett a csapatba, a Temesvár elleni elődöntő három győztes meccsén már 18 pontos átlagot ért el. Az U kulcsemberei azonban továbbra is a szerb légiósok lehetnek, a Krsztanovics–Csuics–Medvedj trió összeszokottsága és rutinja döntő lehet. A román játékosok közül a második temesvári meccs hőse, Mihai Silvăşan tölti a legtöbb időt a pályán, de Paul Chetreanu és Flavius Lăpuşte is fontos eleme a rotációnak.

A kolozsvári csapat 14 éve vár egy újabb bajnoki címre, az U 1992-ben, 1993-ban és 1996-ban volt első, utóbbi két alkalommal a jelenlegi edző, Marcel Ţenter is a csapat játékosa volt. Segítője, Dorin Pintea viszont háromszoros bajnok, a klubelnök Mircea Cristescu pedig az első két aranyérem megszerzésében játszott főszerepet a pályán.

Csuics: a végsőkig harcolunk!

„Ugyanarra a pontos, profi hozzáállásra van szükségünk, mint Temesváron – mondta a döntőről Marcel Ţenter. – Hosszú sorozat lesz, de ez a bajnokság végjátéka, erőn felül kell teljesítenünk, bármilyen nagy is a nyomás rajtunk. Nincs szebb dolog egy játékos számára, mint döntőt játszani. A Ploieşti nagyon erős csapat, és ezt a rájátszásban is igazolta, de ha úgy összpontosítunk és védekezünk, mint az ELBA, jól tudjuk kezdeni a sorozatot.”

Branko Csuics, az U-Mobitelco szerb kosarasa szerint csapatának lépésről lépésre kell haladnia a döntőben, és mindig csak a következő mérkőzésre gondolnia. „Jó dolog döntőt játszani, de mi még nem lehetünk elégedettek, még nem értünk az út végére. Tiszteljük Ploieşti-et, két éve is találkoztunk velük, azóta pedig tapasztaltabbak lettünk. A végsőkig fogunk harcolni!” – jelentette ki Csuics.
A CSU Asesoft Ploieşti zsinórban hetedik döntőjére és bajnoki címére készül, miután a négy között 3-0-s összesítéssel jobbnak bizonyult a Szászmedgyesi Gaz Metannál.

A címvédő az egyetlen csapat, amely ugyanazzal a kerettel zárja a bajnokságot, amellyel elkezdte, bár több játékosa is várakozáson alul teljesített a szezon során. A rájátszásban még nem vesztett mérkőzést, de ehhez az is kellett, hogy az elődöntőben egy sérülésektől megtizedelt Gaz Metannal találkozzon. Az Asesoft rutinja mellett elsősorban hosszabb kispadjában bízhat, minden poszton egy-egy külföldi játékos és egy román válogatott kerettag kosaras áll Arnautovics rendelkezésére, bár a szerb edző sokszor túlságosan is bízik kezdőcsapatában.

A döntő első és második mérkőzését pénteken (RTV 2, 17.30) és szombaton (RTV 3, 17.00) rendezik a kolozsvári Horia Demian-sportcsarnokban, majd május 19-én és 20-án  Ploieşti-en csapnak össze a csapatok. Amennyiben szükséges, az ötödik találkozót újra Kolozsváron (május 23.), a hatodikat pedig Ploieşti-en (május 26.) rendezik, a hetediknek pedig ismét az U-Mobitelco lehet a házigazdája, május 29-én. A döntő valamennyi mérkőzésére megfigyelőt küld a nemzetközi szövetség (FIBA) is, a magyar Hartyáni Zsolt személyében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés