Hirdetés

Vb-n a kenus nők

A jövő évi kajak-kenu világbajnokságon hivatalos szám lesz a nők kenu egyes versenye, döntötte el a sportág nemzetközi szövetségének (ICF) igazgatótanácsa. Vaskuti István, az ICF első alelnöke, a magyar szövetség szakmai alelnöke nem lelkesedik ezért a módosításért.

MTI

2009. március 24., 10:142009. március 24., 10:14

„Őszintén szólva én kicsit elhamarkodott döntésnek tartom a mostanit, annak ellenére, hogy korábban én javasoltam a női mezőny erősítését. Éppen ezért a lausanne-i ülésen tartózkodtam a szavazástól – nyilatkozta Vaskuti, az 1980-as moszkvai olimpia kenus bajnoka. – Véleményem szerint előbb fel kellett volna mérni a fogadtatást és a színvonalat, hiszen az idei, kanadai világbajnokságon bemutatószámként szerepel majd a női kenu. Egyelőre az sem tisztázott, hogy milyen távon versenyezhetnek a hölgyek, és hogy esetleg melyik szám rovására kerül be a női C1 a műsorba”.

A szakember emlékeztetett arra, hogy a tavalyi római kongresszuson már módosították a vb-programot, eszerint az idei viadalon a női K-4 1000 m, a férfi K-4 és C-4 500 m helyett egy-egy férfi és női kajak, valamint kenu váltó kerül a programba, jövőre pedig kipróbálják az 5000 m-es versenyt is.

„Az ICF alapvető törekvése, hogy a nők az eddigieknél több számban kapjanak lehetőséget a versenyzésre, ezzel én is maximálisan egyetértek, a mostani határozat ezzel együtt véleményem szerint ugrás a sötétségbe” – fogalmazott Vaskuti. Hozzátette: gyakorlatilag csak Kanadában és az Egyesült Államokban vannak női kenusok, Európában, így Magyarországon is, a számuk szinte a nullával egyenlő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés