2010. június 18., 10:242010. június 18., 10:24
Amerikai kollégája, Bob Bradley sakkpartihoz hasonlította a találkozót: szerinte a szlovénok arra várnak majd, hogy együttese hibázzon, és kontrákból próbálnak veszélyeztetni. A két válogatott még sohasem játszott egymás ellen, de Szlovénia számára nem ismeretlenek az észak- és közép-amerikai együttesek, a CONCACAF-zónából korábban Mexikóval, Hondurasszal, valamint Trinidad és Tobagóval is megmérkőztek már.
A kvartett másik mérkőzésén a saját sorsukat kapushibák miatt megnehezítő Anglia és Algéria csap össze. Az angoloknak az amerikaiak elleni 1-1 alkalmával a támadójátékban és a védekezésben is akadtak gyenge pontjaik, ráadásul King kidőlésével ismét változtatni kell a hátsó alakzaton. Minden bizonnyal Carragher a kezdő tizenegyben kap helyet, de a kapus Green nem lett kegyvesztett a hibája miatt. Az algériaiak nem számíthatnak az első fordulóban kiállított Hezalra, de a szlovénok elleni potyagólt benéző Sausiban továbbra is bízik Rabah Szaadane szövetségi kapitány. Az angolok amúgy eddigi 15 meccsükön soha sem kaptak ki afrikai csapattól.
Újabb győzelmükkel már továbbjuthatnak a németek, míg második vereségükkel elbúcsúzhatnak a szerbek pénteken a D csoport második fordulójában. Joachim Löw tanítványai a nyitókörben 4-0-lal gázoltak át Ausztrálián, míg Radomir Antics legénysége alacsony színvonalú mérkőzésen kapott ki 1-0-ra Ghánától. Az önálló államként első vb-győzelmükért küzdő szerbek még Jugoszláviaként egyszer megverték már a (nyugat)németeket, az 1962-es negyeddöntőben. Szerbia és Németország eddig egyszer találkozott, két éve, Gelsenkirchenben, a hazaiak nyertek 2-1-re. Amíg a németeknél nincs ok változtatásokra, a Ghána ellen kiállított Lukovics helyén várhatóan Subotics kezd majd, de nem ez lehet az egyetlen csere az afrikaiak ellen felálló együtteshez képest: a középpályán Kuzmanovics válthatja Milijast, a támadósorban pedig Lazovics kezdhet Pantelics helyett. A két gárda felkészülése nem halad zökkenőmentesen, mivel az elmúlt napok esőzései miatt a találkozónak otthont adó Port Elizabeth-i Nelson Mandela Bay-stadion gyepszőnyege alkalmatlanná vált a csütörtöki edzésre.
A csoport másik találkozóján, szombaton, Ghána is a továbbjutásért játszik Ausztrália ellen – az afrikaiak négy éve, az első vb-jükön is eljutottak a nyolcaddöntőig. Ebben Tim Cahill most nem tudja megakadályozni őket, a kontinensország egyik alapemberét ugyanis kiállították Németország ellen, így eltiltását tölti. A két ország eddig hat alkalommal csapott össze, valamennyiszer barátságos találkozón: négy ausztrál siker mellett egy ghánai győzelem és egy döntetlen született. Az egyik meccset éppen Dél-Afrikában rendezték: 1996-ban, Durbanben a „kenguruk” 2-0-ra győztek. A vb-ken azonban az afrikaiak mérlege a jobb: eddigi öt mérkőzésükből hármat nyertek, míg az ausztrálok nyolc találkozón csak egyszer győztek.
Szintén szombaton kerül sor az E kvartett 2. fordulójának két találkozójára, és az első körben látottak alapján mindkettőnek európai favoritja van. Az első forduló két győztesének találkozóján a holland együttesben továbbra sem léphet pályára a magyarok elleni felkészülési meccsen megsérült Robben. Ám Bert van Marwijk szövetségi kapitány csapatának így sem kellene gondot jelentenie Japán újbóli legyőzése – a két együttes tavaly szeptemberben találkozott először egymással, a tulipánosok akkor 3-0-ra nyertek. Hollandia eddig mindhárom korábbi vb-meccsét megnyerte az ázsiai csapatok ellen, legutóbb 1998-ban Dél-Koreát páholták el 5-0-ra.
A másik mérkőzésen Dánia sem csak Kamerun eddig mutatott gyenge játékában bízhat, de a történelemben is: a skandinávok eddigi mindhárom világbajnokságukon (1986, 1998 és 2002) továbbjutottak a csoportjukból, afrikai csapatokkal szemben pedig veretlenek (1 győzelem, 2 döntetlen) a döntőtornákon. A két nemzet válogatottja eddig kétszer találkozott egymással, és mindkét csapat 2-1-re hozott egy mérkőzést.
Az F csoport második köre vasárnap kezdődik Szlovákia és Paraguay összecsapásával. A papírforma és az első kör alapján a mérkőzés az olaszok melletti második továbbjutóról dönthet, a dél-amerikaiaknak pedig alkalmuk nyílhat javítani az európai csapatok elleni negatív vb-mérlegen. Paraguay eddigi hét vb-fellépésén 16 mérkőzést játszott az öreg kontinens együttesei ellen, de csak három győzelemre és öt döntetlenre volt képes. Igaz, a három közül a legutolsó sikerét éppen egy vb-újonc ellen aratta: 2002-ben Szlovéniát győzte le 3-1-re Paraguay. A kvartett második mérkőzésén Olaszországnak már csak presztízs-okokból is kötelező a győzelem Új-Zéland ellen, ám az előjeleket tekintve ez a vártnál nehezebbnek ígérkezik: a két csapat tavaly már összecsapott Dél-Afrikában, a Konföderációs Kupa előtti felkészülési találkozón pedig csak 4-3-ra tudtak győzni az itáliaiak.
A hétvége sztárösszecsapással zárul: a G csoportban Brazília és Elefántcsontpart kezdi a második kört. Az eddig minden vb-n részt vevő dél-amerikaiak ötször játszottak afrikaiak ellen, és valamennyi találkozójukat kapott gól nélkül nyerték meg. Legutoljára, négy éve, Ghánát verték 3-0-ra a nyolcaddöntőben.
Vb-menetrend, június 18., D csoport, 2. forduló: Németország–Szerbia (Port Elizabeth – m1, RTV1, 14.30). C csoport, 2. forduló: Szlovénia–Egyesült Államok (Johannesburg – m1, RTV1, 17.00), Anglia–
Algéria (Fokváros – m1, RTV1, 21.30). Június 19., E csoport, 2. forduló: Hollandia–Japán (Durban – m1, RTV1, 14.30). D csoport, 2. forduló: Ghána–Ausztrália (Rustenburg – m1, RTV1, 17.00). E csoport, 2. forduló: Kamerun–Dánia (Pretoria – m1, RTV1, 21.30). Június 20., F csoport: Szlovákia–Paraguay (Bloemfontein – m1, RTV1, 14.30), Olaszország–Új-Zéland (Nelspruit – m1, RTV1, 17.00). G csoport, 2. forduló: Brazília–Elefántcsontpart (Johannesburg – m1, RTV1, 21.30).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.