2010. június 16., 07:302010. június 16., 07:30
Közülük sérülés miatt kérdéses a csatár Fernando Torres játéka, de a középpályás Andrés Iniesta úgy tűnik, felépült. A svájciaknál biztosan hiányozni fog a támadósorból a csapatkapitány Alexander Frei, a középpályáról pedig Valon Behrami. Utóbbiak szintén felépülőben vannak, és ha Ottmar Hitzfeld szövetségi kapitány a 4-4-2-es felállást választja, akkor Blaise Nkufo mellett Eren Derdiyok lehet a másik csatár.
A felkészülési találkozókon a svájciak sorozatban három vereséget szenvedtek el, miközben a spanyolok százszázalékos teljesítménnyel jutottak ki a vb-re, és egyetlen egyszer kaptak ki az elmúlt három évben, a tavalyi Konföderációs Kupa elődöntőjében, az Egyesült Államok alakulatától. A két együttes eddig 18 alkalommal találkozott egymással és 15 spanyol siker mellett három döntetlen született. A svájciaknak vb-n legutoljára a spanyolok tudtak gólt lőni, 1994-ben a nyolcaddöntőben, amikor 3-0-ra nyertek. Az alpesi ország az ezt követő fellépésén, 2006-ban kapott gól nélkül, büntetőkkel esett ki Ukrajnával szemben – szintén a nyolcaddöntőben. A két együttesnek ez lesz a harmadik vb-találkozója, 1994 mellett 1966-ban, a csoportkörben is találkoztak, és az ibériaiak 2-1-re nyertek.
Június 16., H csoport, 1. forduló: Spanyolország–Svájc (Durban – m1, RTV1, 17.00). Vezeti: Howard Webb (angol).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.