
2011. január 13., 09:492011. január 13., 09:49
Mocsai Lajos tanítványai pénteken az olimpiai ezüstérmes, Eb-harmadik Izland ellen kezdenek. Szombaton következik a vb-kilencedik norvég gárda. Később még a brazilok, a japánok és csoportzárásként az osztrákok jönnek. A dél-amerikai együttessel szemben az athéni olimpián – ahol negyedikek lettek a magyarok – csak egyetlen góllal sikerült nyerni. Az ázsiai együttes nem jelenthet gondot, míg az osztrákok az előző Eb-n (igaz, hazai környezetben) a magyarok előtt végeztek. A csoportból három együttes jut a középdöntőbe, ahol a francia, spanyol, német, tunéziai, egyiptomi, bahreini hatos legjobb három csapata lesz az ellenfél.
A hetedik hely eléréséhez a csoportból eleve tovább kell jutni, lehetőleg úgy, hogy legyen vitt pont (azaz a papírforma alapján a magyaroknak Izlandot vagy Norvégiát le kellene győzniük), és a másik ágról érkezők közül szintén kell nyerni valaki vagy valakik ellen. Így aztán a középdöntős csoportban legalább a negyedik helyet kell elcsípnie annak a csapatnak, amely a legjobb 7 közé vágyik. A vb-ről a világbajnok automatikusan kijut a 2012-es londoni olimpiára, a 2–7. helyezettek olimpiai selejtezőtornán vesznek részt 2012 áprilisában. Amelyik csapat most nem jut ilyen lehetőséghez, az a saját földrészi bajnokságáról szerezhet kvótát (pl. Európa-bajnokként).
| A csoport (helyszínek: Kristianstad, Lund): Franciaország, Spanyolország, Németország, Tunézia, Egyiptom, Bahrein. B csoport (Norrköping, Linköping): Izland, Norvégia, Magyarország, Ausztria, Brazília, Japán. C csoport (Malmö, Lund): Horvátország, Dánia, Szerbia, Románia, Algéria, Ausztrália. D csoport (Göteborg): Svédország, Lengyelország, Szlovákia, Dél-Korea, Argentína, Chile. |
Mocsai Lajos szövetségi kapitány jelezte: a keret az előző évi ausztriai Eb-hez képest alig változott (Puljezevics, Krivokapics, Eklemovics és Putics maradt ki) – 12 hónappal ezelőtt a 14. helyen zárt a csapat. A legutóbbi vb-n, a 2009-es horvátországi viadalon úgy lett hatodik a gárda, hogy akkor még Nagy László is játszott. A Barcelona világklasszisával sokáig tárgyaltak a magyar szövetség képviselői, ám nem sikerült megegyezni. Az viszont majd csak közvetlenül a mostani vb után derül ki, hogy az átlövő végleg távol marad-e a nemzeti csapattól. „Most szeretnénk a hét közé kerülni, hiszen ez biztosít jogot az olimpiai álmokra. Nem lesz könnyű, de meg kell próbálni” – fogalmazott Mocsai Lajos, aki szerda délben tudta meg, hogy a csonttöréssel kezelt Laluska Balázs nem tarthat a kerettel.
Így Nagy László és Laluska kiesésével a legnagyobb gond a jobb oldali átlövő poszton adódhat, de Mocsai reméli, hogy a több poszton is bevethető és számos fontos meccsen remekül hajrázó Nagy Kornél, valamint Harsányi Gergely jól helyettesíti majd a hiányzókat. Az irányító poszton Eklemovics Nikola sérült, nem tudja vállalni a játékot, mert vállműtéte óta képtelen erőset lőni, így – ahogy a szövetségi kapitány megjegyezte – kockázatos lenne őt kivinni, mert az ellenfelek azonnal látnák: nem érdemes kilépni rá, hiszen nem dob kapura.
Eklemovics hiányában két fiatal, Császár Gábor és a felnőttvilágversenyen újonc Lékai Máté lesz a játékmester. A székelyudvarhelyi születésű Ilyés Ferencre szokás szerint kulcsszerep hárul majd a bal átlövő poszton, őt Katzirz Dávid és Nagy Kornél, illetve – a veszprémi klubjával történt egyeztetések eredményeként – csak három meccsen bevethető Perez Carlos segíti majd. A jobb szélen Gulyás Péter és Iváncsik Tamás, bal szélen Iváncsik Gergő és Törő Szabolcs, a beállósok között Gál Gyula, Schuch Timuzsin és Zubai Szabolcs, a kapuban pedig Fazekas Nándor és a fiatal Mikler Roland jó játékában bízhatnak a szurkolók.
Románia a másik ágon érdekelt. A csoportban pénteken Horvátország, vasárnap pedig Dánia lesz az ellenfél, majd Algéria, Ausztrália és Szerbia következik. A csoportból továbbjutott trió a Svédország, Lengyelország, Szlovákia, Dél-Korea, Argentína és Chile alkotta hatos legjobb három válogatottja ellen folytatja a középdöntőben.
A Vasile Stângă által felkészített román csapat célja túljutni az első csoportkörön. „Kicserélődött a csapat a két évvel ezelőtti vb-hez képest, a mostani válogatottból csak 4-5-en szerepeltek már nagy világversenyen, ennek ellenére nagyon bízom benne, hogy minden meccsen megálljuk helyünket. Az ellenfelek közül a horvát és a dán csapat a végső győzelemre is esélyes, illetve a szerbek ellen is nehéz dolgunk lesz, de mindent megteszünk, hogy teljesítsük célkitűzésünket” – nyilatkozta a román kapitány.
A vb-n lesznek újítások is. A nemzetközi szövetség első ízben maga is kötött biztosítást a kézilabdázókra, ráadásul a tornára játékost adó klubokat is kompenzáció illeti meg. A mérkőzések félideje közötti szünetek a megszokott 10 helyett 15 percesek lesznek.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.