
Kivívta a jövő évi, U20-as új-zélandi világbajnokságon való szereplés jogát a magyar válogatott, mivel két vereség után az utolsó mérkőzését megnyerte, ezzel csoportjában harmadikként zárt a hazai rendezésű U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon.
2014. július 28., 10:122014. július 28., 10:12
A budapesti Szusza Ferenc stadionban Izrael volt az ellenfél, és a magyar csapat nagy lendülettel kezdett, de sokáig nem jutott el kapura lövésig. Aztán a 25. percben egy izraeli helyzetet követő lefordulás után Kalmár a félpályától vezette a labdát a 16-os felé, egy csellel lövőhelyzetbe került, és mintegy húsz méterről a kapu jobb oldalába lőtt.
Ezután aktívabbá váltak az izraeliek, és a 36. percben egyenlítettek: Hugy fejelt – védőjét megelőzve – a kapuba egy jobb oldali beadás után. Három perccel később hasonló gólt szereztek a magyarok: Varga ívelt balról középre, Balogh pedig közelről a kapuba csúsztatott. A pihenőt követően is élénk iramban futballoztak a csapatok, az izraeliek azonban egyre többet támadtak, a döntetlen ugyanis már számukra ért volna világbajnoki részvételt. Nagy volt a küzdelem, helyzet viszont nem igen alakult ki egyik kapu előtt sem.
A hajrára beszorult a magyar csapat, a végére maradt három komoly vendéghelyzet és két még nagyobb magyar, de Kalmár a kapusba lőtt a 94. percben, Zsótér pedig a kapu fölé a 95. percben. Ezzel együtt győzött a magyar csapat, így a minimális célkitűzést, a vb-részvétel kiharcolását teljesítette.
„A srácokat nagyon bántotta a kritika, és szégyellték magukat a kudarcok miatt. Kemény kritikát kaptak a sajtótól is, és bár ezek egy része jogos volt, harminc évet nem lehet az ő nyakukba varrni. De a kritikáktól ők is megedződtek, férfivá váltak, büszke vagyok rájuk” – méltatta csapatát Mészöly.
A csoport másik mérkőzésén Portugália 2-1-re győzött Ausztria ellen, így a csoport élén végzett, és a másik kvartett második helyezettjével, Szerbiával találkozik a hétfői elődöntőben. A másik találkozón Németország lesz Ausztria ellenfele.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!