Hirdetés

Vatikán: az egyház szembenéz hibáival

Amennyiben megalapozott a szexuális bűncselekmény gyanúja egy egyházi személylyel szemben, úgy intézkedni kell annak érdekében, hogy az illető a továbbiakban ne jelentsen veszélyt másra nézve – hangoztatta hétfőn a Vatikán szóvivője a katolikus egyházon belül történt visszaélések kapcsán.

2010. május 07., 11:282010. május 07., 11:28

A bécsi Kuriernak nyilatkozó Federico Lombardi szerint most arra van szükség, hogy az ügyek eltussolása helyett az egyház bátran nézzen szembe a kínos eseményekkel és az érintett áldozatok fájdalmával. XVI. Benedek pápa ennek apropóján legutóbb Washingtonban és Sydney-ben találkozott olyan személyekkel, akiket fiatal korukban papok vagy püspökök rontottak meg.

A katolikus egyház ma már a problémákkal való szembenézést választja, és próbál tanulni hibáiból. „A pápánál senki nem ítéli el jobban azt, ami történt; és ez nemcsak most van így, hanem már a múltban is így volt” – tette hozzá a vatikáni szóvivő. Christoph Schönborn bécsi érseket, aki roppant őszintén foglalkozik az egyházon belül történt visszaélésekkel, Lombardi követendő példának nevezte. Hasonló elismeréssel szólt a szexuális bűncselekményekkel összefüggésben tanúsított magatartásuk kapcsán német és amerikai püspökökről is.

A Kathpress osztrák katolikus hírügynökség és más médiumok értesülését, miszerint XVI. Benedek, illetve a Vatikán ünnepélyes „mea culpával” kívánna bocsánatot kérni a szexuális botrányokért, Lombardi nem kívánta megerősíteni, de nem is cáfolta. A Vatikán szóvivője szerint a pápának jogában áll úgy beszélni és írni a visszaélési ügyek kapcsán, ahogy ezt jónak látja. „Úgy gondolom, hogy az emberek a kelleténél többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel, még ha igen súlyos és fontos kérdésről van is szó” – mondta Lombardi. Egyúttal finoman bírálta a sajtót, kijelentve: annak beszámolói „nem mindig tükrözik a teljes valóságot”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés