2010. október 28., 09:402010. október 28., 09:40
„A vívóklub egyre nagyobb anyagi gondokkal küszködik, miközben sportolói országosan kiemelkedő eredményeket érnek el. A város fontosnak tartja a támogatást, hiszen a mi érdekünk is egy jól működő csapat fenntartása. Kezdetben csak kis összegekkel tudunk hozzájárulni a működési költségekhez, később aztán az önkormányzat költségvetésének alakulása függvényében változhat a helyzet” – közölte a városvezető.
Az idei év végéig a város 25 ezer lejjel járul hozzá a klub fenntartási költségeihez. Ilyés hozzátette: korábban a nagyobb országos klubok vitték el a kiemelkedően teljesítő szatmári vívókat, azért nem tudott fejlődni az egyesület, ma pedig azok a klubok csapnak le a sportolókra, amelyek többet tudnak fizetni nekik. A partiumi megyeközpont vívóiskolájának jelentős múltja van, és számos korosztályban készítenek fel versenyzőket hazai és nemzetközi versenyekre.
A hét végén például a magyarországi Nyíradonyban rendezett Debrecen Kupán szerepeltek, és egy bronzéremmel tértek haza. A november 3–9. közötti párizsi vívó-világbajnokságon a román küldöttségben Adrian Pop képviseli a Szatmárnémeti Sportklubot, de rajta kívül a férfi párbajtőrcsapatnak két további, szatmári származású tagja – Árkosi Bertalan és Tardi Ottó – is van.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.