Hirdetés

Letaszíthatatlan a bajnoki trónról a váradi vízilabdacsapat

Sorozatban nyolcadik bajnoki címét ünnepelte Bukarestben a Nagyváradi VSK férfi élvonalbeli vízilabdacsapata, miután hétfő este harmadjára is legyőzte a házigazda Steauát a legtöbb öt mérkőzésig tartó döntőben.

2014. április 29., 16:302014. április 29., 16:30

A Körös-partiak kiélezett csatában nyertek 11-8-ra, köszönhetően a harmadik játékrésznek, amikor is öt góllal szórták meg a fővárosiak hálóját. „Az idegek meccse volt, de mi bírtuk jobban. Megmutatkozott a tapasztalatunk és a képességünk ” – jellemezte a találkozót lapunknak Dorin Costrăş, a VSK edzője.

Szerinte a hazai bajnokságnak jót tett, hogy az idén a Steaua, a Sportul Studenţesc és a Dinamo is erősödött kicsit, mert csökkent a különbség, de valós problémát a váradiaknak ezúttal sem tudtak okozni.

„Gratulálok a fiúknak és az egész városnak, azoknak akik támogatnak minket. Reméljük, hogy ez a jövőben is így marad, mert még van hova fejlődjünk és további tehetségeket akarunk kinevelni. Ehhez azonban türelem kell és segítség” – magyarázta a szakvezető, aki mint ismert, a szezon elején vette át a csapat irányítását, így számára a mostani jelenti az első bajnoki címet.

Az ünneplés azonban még várat magára, hiszen a Bajnokok Ligája csoportkörének zárómérkőzése csak most szombaton, 20 órakor lesz a Berlini Spandau ellen. „Szép lenne, ha akkor itthon, Váradon együtt ünnepelhetnénk a szurkolókkal, de tisztában vagyok azzal, hogy a május elsejei szabad hétvége miatt sokat elutaznak, így nem tudom, mivel ösztönözhetnénk őket, hogy kijöjjenek a meccsre. Az viszont biztos, hogy akik eddig is mellettünk álltak, azok most is velünk lesznek” – mondta a szakvezető.

Emlékeztetett arra is, hogy a sportág hazai történetében tizenegyedjére került a serleg Nagyváradra, hiszen miután a legelső pontvadászatot megnyerte az SE 1928-ban, a Crişul is szerzett két bajnok címet 1985-ben és 1986-ban. Utóbbi volt amúgy az egyedüli alakulat, amelyik 1952 és 2006 között megtörte a három fővárosi csapat, a Steaua, a Dinamo és a Rapid dominanciáját. A 2006–2007-es szezon óta azonban már csak a VSK uralja a hazai pólózást.

A Crişul, mint ismert, szintén szerepel a hazai élvonalban: a hétvégi drámai végjatékban alulmaradt az Arad elleni párharcban, így csupán a hatodik helyen zárta az idényt. A hetedik helyen a kolozsváriakat legyőző Rapid végzett, míg a bronzéremért zajló, és egyelőre döntetlenre álló Dinamo–Sportul-csata a szerdai, 19 órakor kezdődő döntő meccsen dől el.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés