Hirdetés

Válogatott meccsek nélküli nyár

Labdarúgás: A magyar futballélet vezetői előnyösnek tartják a vb-selejtező programot. A vendég Dánia ellen kezdi meg szereplését a magyar labdarúgó-válogatott a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezőiben. Az 1. csoport Koppenhágában összeállított menetrendje szerint Geráék a szeptember 6-i kezdés után négy nappal Svédországba látogatnak.

Gazda Árpád

2008. január 08., 00:002008. január 08., 00:00

A magyarok idén összesen négy vb-selejtezõt játszanak. A sorozat hajrája nehéznek ígérkezik a jelenleg szövetségi kapitány nélküli piros-fehér-zöldek számára: 2009 szeptemberében Svédországot, majd Portugáliát fogadják, októberben pedig Portugáliába, majd zárásként Dániába látogatnak. A magyar szövetség (MLSZ) vezetõi és szakemberei is kifejezetten elõnyösnek minõsítették a magyar válogatott menetrendjét. „Nagy sportdiplomáciai sikerként értékelhetjük az egyeztetés eredményét – mondta Bienerth Gusztáv, az MLSZ nemzetközi igazgatója, aki Kisteleki István elnök társaságában volt jelen a koppenhágai összejövetelen. – Nagyon fontos számunkra, hogy 2009 júniusában, amikor már véget érnek a bajnoki küzdelmek, nem kell pályára lépnünk, mint ahogy az is, hogy szeptemberben két olyan válogatottat láthatunk egymás után vendégül, amelyek a világ elitjébe tartoznak\". Dunai Antal, az MLSZ szakmai alelnöke is elégedett volt a menetrenddel. „Kifejezetten jó programunk van. Nagyon bízom abban, hogy ez a számunkra elõnyös menetrend a megszerzett pontokban is megmutatkozik majd\" – nyilatkozta a szakember. Hasonlóan vélekedett Várhidi Péter legutóbbi szövetségi kapitány is. „A vége nagyon jó, az elején a svédeket, ha rajtam áll, szívesen elkerültem volna idegenben, de összességében minden az elképzeléseink szerint alakult. Az, hogy idén ne kelljen játszanunk idegenben a csoport valamelyik favoritjával, eleve képtelenségnek számított. Az is kedvezõ számunkra, hogy a két, viszonylagosan gyengébbnek tartott ellenfelünk közül elõször a papíron jobb albánokkal kerülünk szembe hazai pályán\" – fogalmazott Várhidi Péter, akinek szerzõdése december végén járt le, a szövetség január 15-i ülésén dönt a hosszabbítás vagy más tréner leszerzõdtetése mellett.

A magyar válogatott a vb-selejtezõket megelõzõen több barátságos mérkõzést játszik, amelyek közül a májusi, brüsszeli szereplés ígéri a legrangosabb összecsapásokat: nem hivatalos hírek szerint a magyarok a júniusi Európa-bajnokságra készülõ, vb-címvédõ olaszokkal, illetve a vb-ezüstérmes franciákkal mérik össze erejüket. A tornán a házigazda belgák is megmérkõznek a két válogatottal, de olasz–francia öszszecsapás nem lesz, ugyanis a két együttes nem akar játszani egymással az Eb elõtt, ahol egy csoportban szerepelnek majd a hollandok és a románok társaságában.

Hírösszefoglaló

A magyarok programja a vb-selejtezõkben, 2008. szeptember 6.: Magyarország–Dánia. 2008. szeptember 10.: Svédország–Magyarország. 2008. október 11.: Magyarország–Albánia 2008. október 15.: Málta–Magyarország. 2009. március 28.: Albánia–Magyarország. 2009. április 1.: Magyarország–Málta. 2009. szeptember 5.: Magyarország–Svédország. 2009. szeptember 9.: Magyarország–Portugália. 2009. október 10.: Portugália–Magyarország. 2009. október 14.: Dánia–Magyarország.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés