
2010. december 17., 10:262010. december 17., 10:26
A délelőtti selejtezőkben egyikük sem „robbantott”: Verrasztó az ötödik (4:04.11 perc), Cseh pedig a hatodik legjobb idővel (4:04.44) biztosította helyét a nyolcas döntőben. A legjobban Ryan Lochte teljesített (4:01.76), ekkor még jelentősen elmaradva Cseh világcsúcsától (3:57.27).
A fináléban azonban az amerikai úszó már bebizonyította, hogy sokkal többre képes: Lochte az utolsó számban hihetetlen tempót diktálva 3:55.50 perc alatt csapott célba, a múltnak adva Cseh világcsúcsát. A magyar úszósztár a gyors előtt még a negyedik helyen állt, ám csak hatodikként ért célba (4:04.93), úgy, hogy végül Verrasztó Dávid is megelőzte, aki idei legjobb idejével (4:02.73) negyedikként zárt.
A nap másik magyar érdekeltségű döntőjében Gyurta Dániel gyengébbik számában, 100 m mellen állt rajthoz. A tavalyi törökországi rövidpályás Eb ezüstérmese az ötödik legjobb idővel jutott a csütörtök esti fináléba, amelyben hatodikként ért célba 58.16 másodperc alatt.
A számot a dél-afrikai Cameron Van Der Burgh nyerte 56.80-nal, világbajnoki csúccsal. A nők közül egyedül Verrasztó Evelyn szállt medencébe a csütörtök esti programban: a 100 méter vegyes középdöntőjében a hetedik legjobb időt úszva jutott a fináléba. Dara Eszter már a délelőtti selejtezőkben befejezte szereplését, 50 m pillangón 23. lett. A dubaji rövidpályás világbajnokság vasárnap este ér véget.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.