
A brazíliai labdarúgó-világbajnokságon kedden a C és D csoport utolsó fordulóját rendezik: a leginkább várt mérkőzés az Uruguay–Olaszország rangadó lesz, hiszen a két korábbi világbajnok közül csupán az egyik jut a legjobb 16 közé.
2014. június 24., 12:382014. június 24., 12:38
A világbajnokság egyik legnehezebb csoportjának titulált D jelű kvartettben meglepetésre az előzetesen lesajnált Costa Rica már két forduló után bebiztosította továbbjutását, Anglia pedig kiesett.
A záró fordulóban így a négy évvel ezelőtt negyedik Uruguay és a négyszeres világbajnok Olaszország egymás ellen döntheti el a másik továbbjutó hely sorsát. Eddigi teljesítményükben sok a párhuzam: az angolok ellen mindkét együttes jó játékkal nyert, a közép-amerikaiak ellen azonban visszafogott futballal mindketten kikaptak.
A kedd esti összecsapáson egyébként azzal a tudattal lépnek majd pályára, hogy a döntetlen az olaszoknak kedvez, így az uruguayi csapatnak mindenképpen támadnia kell. „Nem hinném, hogy az olaszok tíz emberrel védekeznek majd, ezért az ellentámadásokra fogunk koncentrálni. Suarez és Cavani halálos kis területen, nagyon bízunk bennük\" – foglalta össze tökéletesen Martin Caceres, az uruguayiak védője, hogy miben, vagyis kikben reménykedhetnek.
A csoport másik találkozóján Costa Rica az angolokkal csap össze. Előbbiek a százszázalékos teljesítményért, utóbbiak a szép búcsúért harcolnak majd Belo Horizontéban. „Ismételjünk történelmet. Felejthetetlen emléket akarunk hagyni az emberekben Costa Ricáról\" – mondta Celso Borges, a válogatott középpályása, arra utalva, hogy a közép-amerikai együttesnek 1990-ben, az olaszországi vb-n sikerült legutóbb túlélni a csoportkört.
A C csoportban Kolumbia az egyetlen biztos nyolcaddöntős, a másik továbbjutó helyre azonban még mindhárom csapat odaérhet. Igaz, Japánnak, Görögországnak és Elefántcsontpartnak is csak a győzelem az elfogadható eredmény. Bár az ázsiai ország válogatottjának csak egy pontja van, a helyzete abból a szempontból kedvező, hogy éppen Kolumbiával játszik az utolsó fordulóban, amely akár rá is „pihenhet\" a kieséses szakaszra. A pontszámokat tekitve Elefántcsontpart áll a legjobban, hiszen három pontja van, és az eddig rúgott gól nélkül, egy ponttal álló görögök ellen esélyesnek számítanak.
„Kolumbia ellen nem érdemeltünk vereséget, ám most már csak a görögökkel szabad foglalkoznunk. Le kell győznünk őket, mert így juthatunk a következő körbe\" – nyilatkozott az utolsó forduló előtt Sabri Lamouchi, az Elefántok szövetségi kapitánya, aki a hírek szerint számíthat Yaya és Kolo Touré játékára, akik testvérük múlt heti halála ellenére a válogatottal maradtak. Elefántcsontpart a korábbi vb-k alkalmával rendre nehéz csoportba került, így még soha nem jutott a torna egyenes kieséses szakaszába, Brazíliában azonban történelmet írhatnak.
A négyes utolsó helyén álló görögök is bizakodnak, annak ellenére, hogy rúgott gól nélkül, mínusz hármas gólaránnyal állnak. „A japánok elleni meccs minden nehézsége ellenére egyértelműen javulóban van a játékunk, s mindenki szeme előtt az a cél lebeg, hogy bejussunk a nyolcaddöntőbe\" – mondta Kosztasz Kacuranisz, a görögök 35 éves csapatkapitánya, aki sárga lapjai miatt nem léphet pályára a harmadik fordulóban.
Labdarúgó-világbajnokság, 3. forduló, kedd, D csoport:
Costa Rica–Anglia. Helyszín: Belo Horizonte, Mineirao Stadion (62 ezer férőhelyes). Játékvezető: Djamel Haimoudi (algériai). Tévéközvetítés: m2, TVR2, 19.00.
Olaszország–Uruguay. Helyszín: Natal, Dunas Aréna (42 ezer férőhelyes). Játékvezető: Marco Rodriguez (mexikói). Tévéközvetítés: m1, TVR1, 19.00.
C csoport:
Japán–Kolumbia. Helyszín: Cuiabá, Pantanal Aréna (43 ezer férőhelyes). Játékvezető: Pedro Proenca (portugál). Tévéközvetítés: m2, TVR2, 23.00.
Kolumbia–Eleféntcsontpart. Helyszín: Fortaleza, Castelao Aréna (67 ezer férőhelyes). Játékvezető: Carlos Vera (ecuadori). Tévéközvetítés: m1, TVR1, 23.00.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!