Hirdetés

Újra a Csíkszeredai Sportclub a legjobb

A román bajnoki cím megvédésével mentette meg az idei szezont a Csíkszeredai Sportclub jégkorongcsapata. Gál Sándor tanítványai szombaton 3-2-re legyőzték a városi rivális HC-t a finálé ötödik mérkőzésén, így összesítésben 4-1-re diadalmaskodtak a nemrég a közös magyar–román bajnokság, a MOL Liga első kiírását megnyerő HC felett. A Sportclub sorozatban harmadszor nyerte meg a romániai pontvadászatot, és összesen már 11 sikerrel büszkélkedhet.

Páva Adorján

2009. március 29., 17:582009. március 29., 17:58

Hogy lett a HC a favorit?

Pedig a 2008/2009-es idényben mutatott korábbi teljesítmények alapján a HC számított a román bajnoki döntő favoritjának: bár a három frontos küzdelem első “csataterén”, a Román Kupában meglepetésre a fináléba jutást sem tudta kiharcolni – akárcsak a Sportclub –, a MOL Ligában magabiztosan menetelt egészen a döntőig, ahol háromból háromszor legyőzte a jóval nagyobb hagyományokkal rendelkező csíkszeredai riválist, a fiatalabbik csíki klub hétéves történetének legnagyobb sikerét elérve. A diadal értékét némileg csökkentette, hogy a legjobb magyarországi együttes, az Alba Volán csupán második számú együttesét szerepeltette a közös magyar–román pontvadászatban, de a HC-nak később lehetősége nyílt arra, hogy a Magyarországon hosszú évek óta egyeduralkodó székesfehérváriakkal is összemérje erejét. És a csíki hoki fennállásának 80. évfordulója alkalmából megrendezett tornán ismét Timo Lahtinen tanítványai örülhettek: 4-3-ra legyőzték a legjobbjaival felálló Volánt.

“Sohasem számít a korábbi teljesítmény”

A torna harmadik résztvevője a Sportclub volt, amely mindkét ellenfelétől kiütéses vereséget szenvedett. Ráadásul ezután Staffan Lundh vezetőedző is elhagyta a csíkiakat, így Gál Sándor korábbi másodedző készítette fel a játékosokat a román bajnoki finálé mérkőzéseire. A szakember a döntő előtt elismerte, mivel addig csak kétszer tudták legyőzni a HC-t a jelenlegi idényben, a fiatalabbik csíki együttes a favorit, ám hozzátette, döntőbeli összecsapások előtt sohasem számít a korábbi teljesítmény. Ez pedig már az első meccsen bebizonyosodott: a Sportclub 6-4-re legyőzte a HC-t, a második meccsen pedig bebizonyította, az előző siker nem volt véletlen – 3-1-re diadalmaskodott. A március 15-ei siker után egy héttel az SC akár bajnoki címet is ünnepelhetett volna, de a HC játékosai ezt már a harmadik meccsen megakadályozták, amikor is 5-3-ra győztek. Ám a feltámadás elmaradt: a negyedik öszecsapáson ismét a Sportclub diadalmaskodott (3-2), így Gál Sándor csapatát már csak egy győzelem választotta el a címvédéstől.

A végső diadalünnep nem váratott sokat magára. A szombati ötödik összecsapáson a címvédő – Sándor Szilárd “belenyúlós” gólja, majd Ramstedt emberhátrányban elért találata révén – 2-0-s előnnyel zárta az első harmadot. A HC-nak szünet után bő öt perc elég volt, hogy kiegyenlítsen, ám Stefanka szemfüles gólja és Mihály Ede szerencsés találata sem törte meg a Sportclubot, amely a 29. percben Péter Róbertnek köszönhetően ismét átvette a vezetést. A hátralévő időben jól állta a HC nyomását a biztonsági játékot mutató Gál-csapat, így a végén pezsgőt bonthattak a Sportclub szurkolói: a 80 éves klub 1949-ben, 1952-ben, 1957-ben, 1960-ban, 1963-ban, 1997-ben, 2000-ben, 2004-ben, 2007-ben és 2008-ban aratott sikere után ismét román bajnoki címet ünnepel – tavaly szintén a HC-t múlta felül, akkor négyből négy meccset megnyerve. A Sportclub ősszel a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet.

Gál Sándor szerint kevesen hittek a Sportclub feltámadásában, ezért még nagyobb a diadal értéke. “Fantasztikus sikert arattunk, erre senki sem számított. Az elején örültünk volna, ha legalább egy meccset megnyerünk, és lám, mi lett belőle: négyszer is egyértelműen jobbnak bizonyultunk. A siker kulcsa abban rejlik, hogy végre felépültek a hosszú idő óta sérülésekkel bajlódó játékosaink, és ezzel helyreállt a csapatszellem” – nyilatkozta a Csíkszeredai Sportclub vezetőedzője.

Hozó Levente, a bajnokcsapat egyik alapembere jelezte, a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Antal István klubelnökért is hajtottak a döntőben. “A MOL Liga elvesztése után nagy volt az akarat, hogy megnyerjük a román bajnokságot. Mindenki teljes mértékben odatette magát, elsősorban Antal Istvánért, a szurkolókért, a szponzorokért szerettünk volna nyerni. Nagyon nehéz volt a padlóról felállni, de maximális odaadással szerencsére sikerült” – mondta a sportoldal.ro hírportálnak Hozó Levente, aki hatodszor lett bajnok. Az SC játékosai egyébként egy transzparenst is kifeszítettek a Vákár Lajos-csarnok jegén, amelyen Antal István arcképe szerepelt. Tánczos Barna, a Román Jégkorong-szövetség elnöke az elhunyt klubelnök fiának, a Sportclubot játékosként erősítő ifjabb Antal Istvánnak adta át a bajnoki címért járó trófeát.

“Fejben” fáradt el a HC

Kurkó János György, a HC fő támogatója szerint csapata ott hibázott, hogy már előre megnyertnek tekintette a döntőbeli összecsapásokat. “Az utolsó pillanatokig reménykedtem, hogy fel tudunk állni, és megnyerjük a bajnokságot. Ám így jár az, aki nagy mellénnyel áll ki, és azt hiszi, egy meccset már a kezdő sípszó előtt meg lehet nyerni. Nagyon frusztráló, ha egyeduralkodó vagy szinte a teljes bajnoki szezonban, ám a legfontosabb meccseket elveszíted” – jelentette ki az üzletember. Kurkó János hozzátette, nem maradt más, a következő idényre kell összpontosítaniuk, amelyben mindhárom fronton elsőségre törnek. Timo Lahtinen vezetőedző a pszichikai fáradsággal magyarázta a kudarcot a sportoldal.ro internetes oldalon: “A Sportclub az egész szezonban erre a rájátszásra pihent és koncentrált, mi pedig mindent meg szerettünk volna nyerni. Fejben fáradtunk el, miután megnyertük a MOL Ligát, a román bajnokság alapszakaszát és a csíki jubileumi emléktornát is”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés