2010. szeptember 10., 11:132010. szeptember 10., 11:13
Érdekesség ugyanakkor, hogy a felújított Szusza Ferenc-stadion átadása óta (2001) hazai környezetben még nem kapott ki az Újpest a derbin. A Ferencváros ráadásul bajnoki mérkőzésen hét éve nyeretlen a lila-fehérek ellen.
A jelenlegi formát tekintve mindenképpen a zöld-fehérek a találkozó esélyesei, Prukner László tanítványai a második helyen állnak, ráadásul az elmúlt fordulóban rendkívül meggyőző játékkal nyertek a Győr ellen. Ezzel szemben a megfiatalított Újpest jelenleg csak a kilencedik. A hatodik forduló pénteken a Vasas–Kaposvár találkozóval kezdődik (Duna Tv, 20.00) – aki itt nyer, az mindenképpen az élbolyban marad, hiszen mindkét csapat tagja a 10-10 ponttal vezető „ötösfogatnak”. A címvédő, szintén 10 pontos Debrecen ezúttal a csak 12. helyen álló Győrhöz látogat: kérdés, hogy Herczeg András hány játékost pihentet majd a jövő heti Európa Liga-csoportmérkőzés előtt.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.