2009. december 04., 11:122009. december 04., 11:12
„Több jelzés érkezett a szövetség felé, hogy a Rulmentul ezt az előírást többször is figyelmen kívül hagyta a Nemzeti Ligában. Most, hogy kielemeztük az eddig lejátszott meccseket, kiderült, hogy öt esetben valóban így történt, ezért szabtuk ki a büntetést” – nyilatkozta Jan Mateescu, a FRH versenybizottságának elnöke.
A kérdéses meccseket a Kolozsvári U Jolidon (a pályán a Brassó szempontjából 31-25-ös eredmény született), a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim (25-31), a Zilahi HC (26-31), a Bukaresti Rapid (42-24) és a Nagybányai HCM (29-38) ellen játszották a brassóiak, akik eddigi 8 meccse alatt 6 pontot gyűjtött, ám a levonás nyomán csupán 1 pontja maradt, így a táblázat utolsó előtti helyére csúszott vissza.
„Ez nem maradhat így, mindent megteszünk ezért – mondta Mircea Cucuian sportigazgató. – Nem értjük, miért nem szóltak már az első meccs után, hogy megbüntethetnek, mindenki tudja, milyen körülmények között álltunk ki.” Mint ismeretes, a klub súlyos anyagi problémái miatt a felnőtt játékosok nagy része elhagyta a Rulmentult, így a csapat – amelyet a tervek szerint jövőre már a brassói polgármesteri hivatal fog támogatni – kénytelen volt juniorokat bevetni.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.