2011. február 03., 09:482011. február 03., 09:48
A bochumi bíróság szóvivője a lapnak azt mondta: folyamatosan bővül a vádirat, az ügyészség elemzi és értékeli a bizonyítékokat. A bochumi főügyész, Bernd Bieniossek szerint a február 28-ára tervezett vádirat ismertetésére magyar játékosokat nem idéznek be, a magyarországi érintettek ellen a helyi hatóságok lépnek majd fel.
Mint ismeretes, az UEFA jelentési kötelezettség elmulasztása miatt már eltiltotta a Debreceni VSC két futballistáját, Vukasin Polekszicset és Mészáros Norbertet. Előbbi 2012. június 30-áig, utóbbi 2011 végéig nem léphet pályára. Miután mindkettejük fellebbezését elutasította az UEFA, a futballisták a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak, amely várhatóan márciusban hallgatja meg őket. A bundaper egyik fő vádlottja, a horvát származású, Németországban élő Ante Sapina üzletember nemrég azt vallotta, a 2009-ben lejátszott DVSC–Fiorentina Bajnokok Ligája-meccs előtt – amely 4-3-as olasz sikerrel végződött – 100 eurót ajánlottak fel Polekszicsnek, hogy minél több gólt kapjon, de Sapina szerint megelőzték őket, más már fizetett a kapusnak.
A Népszava szerint a BL-meccs mellett az egy évvel korábban, az UEFA-kupa selejtezőjében lejátszott svájci Young Boys elleni, hazai visszavágót (2-3) is manipulálta az a nemzetközi bűnbanda, amely ellen eljárás folyik.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.