
Ida Alstad személyében norvég balátlövőt igazolt a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata. A klub szombati tájékoztatása szerint a 30 éves légiós hat hónapra szóló kölcsönszerződés keretében érkezett a norvég Byasen együttesétől.
2016. január 02., 15:452016. január 02., 15:45
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Alstad szombaton már új csapatával edz, feladata elsősorban a decemberi világbajnokságon súlyosan megsérült Tomori Zsuzsanna pótlása lesz.
„Bízunk benne, hogy kimagasló játékintelligenciájával és tapasztalatával gyorsan beilleszkedik majd az ETO-ba, és a jövő héttől már együtt küzd a lányokkal az ETO hazai és BL-sikereiért” – mondta Kelecsényi Ernő klubelnök.
„Nagyon boldog vagyok, hogy a világ egyik legjobb csapatában játszhatok. Bízom benne, hogy tapasztalatommal és védekező játékommal hozzájárulhatok új csapatom sikereihez. Bizonyára egy kis időt igénybe vesz, hogy felvegyem a győri játék ritmusát, de ez nem okoz majd gondot” – vélekedett Ida Alstad.
A 2012-ben olimpiát, 2011-ben és tavaly decemberben világbajnokságot, 2010-ben és 2014-ben pedig Európa-bajnokságot nyerő balátlövő – Heidi Löke, Kari Aalvik Grimsbö és Linn Jörum Sulland mellett – a győriek negyedik norvég kézilabdázója. Alstad a jövő hétvégi, Podgorica elleni Bajnokok Ligája-meccsen lép először pályára az ETO-ban.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!