
Luterán Petra és edző-édesapja, Luterán László a döntőben
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Luterán Petra ezüstérmet szerzett a T47-es kategória távolugró számában pénteken a párizsi paralimpián.
2024. szeptember 06., 14:142024. szeptember 06., 14:14
2024. szeptember 10., 08:502024. szeptember 10., 08:50
Ezúttal jóval barátságosabb körülmények fogadták a sportolókat az atlétikai versenyek helyszínén, mint egy nappal korábban, amikor zuhogott az eső. Száraz pályán, napsütésben és kissé hűvös időben, de kellemes hőmérsékletben lehetett versenyezni.
A 400 méteren negyedik Luterán Petra (T47) idén világbajnoki bronzérmet szerzett távolban, s a mostani döntőt is jól kezdte. Elsőre 5,63 méterre repült, ezzel az első sorozat után a második helyen állt a három éve, Tokióban harmadik, vb-címvédő ecuadori Kiara Rodriguez mögött. Másodikra 5,53, harmadikra pedig egyéni csúcs, 5,81 következett, így a verseny második felét ezüstérmes pozícióban kezdhette Luterán.
Rodriguez mellett sokáig a kétszeres címvédő, vb-ezüstérmes új-zélandi Anna Grimaldi volt a legnagyobb riválisa, aki a negyedik sorozatban 5,75-öt ugrott. A magyar atléta ekkor és a következő körben sem tudott javítani (5,62; 5,66). Az utolsó sorozat aztán nagy izgalmakat hozott, 5,76-os ugrásával a dán Björk Nörremark bejelentkezett az éremre, s miután Grimaldi belépett, biztossá vált a magyar ezüstérem.
A számot paralimpiai rekorddal (6,05) Rodriguez nyerte, aki a mezőnyben egyedüliként tudta átlépni a hatméteres határt. „Nagyon örülök! Egyéni csúcs hatodik ugrásra és második hely, ezt még álmomban sem gondoltam volna – nyilatkozott az MTI-nek a friss ezüstérmes. – Azért jöttem, hogy megjavítsam a legjobbamat és ez ma kétszer is sikerült. Pedig a hatodik sorozatban már eléggé el vagyunk fáradva, én is ezt éreztem magamon, de jó volt a deszkafogás. A többieket nem figyeltem, nem is néztem, hogy mit ugrott az új-zélandi.
Nagyon sokat adott a jelenléte, mondott instrukciókat is persze, de szerintem ha egy mesét mond, már az is megnyugtatott volna, annyira összeszokott csapat vagyunk.”
A tíz éve, a nankingi ifjúsági olimpián magasugrásban negyedik Luterán Petra már abbahagyta a versenyzést, amikor két éve, egy közlekedési balesetben elvesztette a bal alkarját. Ezután kezdett újra atletizálni, és parasportolóként visszatért a pályára. Férjével az Egyesült Államokban él, de a felkészülést tavasz óta Magyarországon végezte edző-édesapja, Luterán László irányításával.
„A távolugrás teljesen más, mint a magas, eddig nem állt annyira a szívemhez közel, de már nagyon élvezem. Egyre jobban kezdek belejönni, a nekifutás egyre jobb, egyre gördülékenyebben megy minden. Lehet, hogy a végén távolugró leszek. De azért a 400-at még megtartjuk!” – mondta mosolyogva Luterán Petra, akinek még hátravan a 200 méter, amelyen szintén szeretne egyéni csúcsot futni.
Mint ismeretes, korábban Ekler Luca címét megvédve aranyérmet szerzett a T38-as kategória távolugró számában a párizsi paralimpián.

Ekler Luca címét megvédve aranyérmet szerzett csütörtökön a T38-as kategória távolugró számában a párizsi paralimpián.
A San Siróban is szárnyalt, hibátlan maradt Európában a Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek 2-0-ra legyőzték az AC Milant az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
szóljon hozzá!