
Fotó: Bíró Blanka
2010. április 29., 08:572010. április 29., 08:57
Ezek közül pozitív példaként említette a cselgáncsot, ahol harmónia van az edzők között, és úgy tűnik, erősödik a csapat az országos mezőnyben. Az elöljáró reménykedik abban, hogy előbb-utóbb újra lesznek olyan sportolói Csíkszeredának, akik európai versenyeken bizonyítanak. A kerékpár területén kiemelte Novák Ede tevékenységét, amely során ez a sport is fejlődésnek indult.
A további három sportág a polgármester szerint erősítésre szorul. „A jégkorong területén a szakmai fejlődés és az együttműködés javítása elengedhetetlen” – fogalmazott a polgármester. Elmondta, az edzői munka hatékonyságának javítására nagy figyelmet kell fordítani, új munkahelyeket és több kereseti lehetőséget kell teremteni. Emellett szerződést kötnének a játékosokkal és szüleikkel annak érdekében, hogy a szakmai és anyagi befektetés után ne hagyják el a csapatot. A jégkorongcsapat élére svéd technikai vezetőt neveznének ki.
A csíkszeredai labdarúgók magánklubnál játszanak, azonban a polgármester szeretné ezt a sportágat is bevonni a közös rendszerbe. A jégkorong mellett a labdarúgás utánpótlásának nevelését is a jelenleginél több szakemberre bíznák. A kosárlabda rendkívül széles korosztályt foglalkoztat, azonban a feladatokat jelenleg egyetlen személy, Lászlófy Botond edző látja el. A tervek szerint frissen végzett szakembereket állítanának Lászlófy mellé, aki átvenné az adminisztrációs feladatokat. A Csíki Sportegylet részéről a labdarúgásért Szondy Zoltán, a kosárlabdáért Lászlófy Botond, a cselgáncsért Xántusz Attila, a kerékpárért Novák Ede, a jégkorongért pedig ideiglenesen Ráduly Róbert Kálmán felel.
Eköben a vízi sportokat is meg szeretnék honosítani Csíkszeredában. Új fejlemény a Vákár Lajos-műjégpálya mellé tervezett, közel 10 millió eurós beruházásból megvalósítandó uszodával kapcsolatosan, hogy pénteken fogadják el a Jégpálya elnevezésű városrendezési tervet, amely a korábbi tervrajzokhoz képest egyetlen módosítást tartalmaz: a gyorskorcsolyapályát elmozdították 90 fokkal, így észak–dél tengelyben helyezkedik el, akárcsak a környéken található épületek. „Úgy gondoltuk, kényelmesebb lesz így majd a kapusnak, mert nem süt folyton a szemébe a nap” – mondta viccelődve Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
A megyeszékhely elöljárója felidézte az Elena Udrea turisztikai miniszter Hargita megyében tett látogatása során elhangzottakat is, miszerint a térségben két dolog fog megvalósulni a közeljövőben: befedik a csíkkarcfalvi műjégpályát, valamint felépítik a csíkszeredai uszodát. Az uszodaépítési munkálatok júniusban kezdődnének, a kivitelező a kolozsvári ACI Group. A szabadtéri építkezés elvileg jövő év végére be is fejeződhet, a benti munkálatoknak pedig télen is folytathatják a szakemberek. „A legoptimistább forgatókönyv szerint 2012-re akár már fürödhetünk is a medencékben” – hangsúlyozta a megyeszékhely polgármestere.
Az uszodában lelátó is épül, amely körülbelül 400 férőhelyes lesz. Két medencét alakítanak ki, egyet a vízilabdázóknak (33 méter hosszú és 25 méter széles), a másik pedig egy tanulómedence lesz (25 méter hosszú és 12,5 méter széles). „Azt gondolom, minden korosztályt és minden igényt ki fog elégíteni a csíkszeredai uszoda, az úszni tanulóktól kezdve a hivatásos vízi sportokat űzőkig egyaránt” – sommázott Ráduly.
Az uszoda felépítése egyébként több olyan létesítményt „tüntetne el” a föld színéről, amelyek eddig fontos szerepet játszottak a városlakók életében. Noha a közelben található teniszpálya tulajdonosával több mint 25 éve szerződést kötött a város, sikerült megegyezniük abban, hogy a sportpályát elköltöztetik a Városi Stadion mellé, a salakpályák helyére, ahol eddig kispályás focimérkőzéseket rendeztek. Ez utóbbiak pedig ezután a Vákár Lajos-műjégpálya mögötti műgyepes pályán zajlanak majd.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.