
2009. december 03., 11:422009. december 03., 11:42
A jövendőbeli tulajdonos új vezetőedzőt hoz a csapathoz, ez azt jelenti, hogy a jelenlegi trénernek, Mészöly Gézának (képünkön) távoznia kell posztjáról.
„Jelenleg egy előszerződés megkötéséről beszélhetünk, amelyet a Vasas Sport Club elnöksége is jóváhagyott – fogalmazott Markovits László klubelnök az MTI-hez tegnap eljuttatott közleményben. – Nagyon sok egyeztetésen vagyunk túl, amelynek eredménye ez a megállapodás. Természetesen nagyon örülök annak, hogy több sikertelen próbálkozás és csalódás után végre megalapozottan beszélhetünk arról, hogy januártól egy megfelelő szakmai és pénzügyi háttérrel rendelkező befektetői csoport irányíthatja és működtetheti a Vasas felnőtt labdarúgócsapatát.” Markovits hozzátette, a vevőjelölt döntését a szakmai stábra vonatkozóan tudomásul veszik, „hiszen az új többségi tulajdonos hatáskörébe tartozik a mindenkori vezetőedző kinevezésének joga”.
Mészöly Géza 2006-ban vette át az együttes irányítását, azt követően, hogy az Újpesttel kétszer ezüstérmet szerzett a bajnokságban. A Vasas jelenleg az NB I 10. helyén áll. „Fájó szívvel vettem tudomásul a tulajdonosjelölt döntését, hiszen nemcsak edzőként töltöttem el három évet a klubnál, hanem a nevelőegyesületem is a Vasas volt. Természetesen jó hallani, hogy jobb anyagi körülmények közé kerülhet esetleg a csapat, ezáltal garantálhatóvá válhatnak a minőségi, posztokra történő igazolások, amelylyel egy még jobb csapatot lehet kialakítani, de persze rossz érzéssel tölt el, hogy ebben én már nem vehetek részt. Teljes szívemből drukkolok a Vasas vezetőinek, hogy véglegessé váljon a tulajdonosjelölttel a megállapodás, hiszen ez egy kiszámítható jövőt, jobb csapatot is eredményezhet” – mondta Mészöly Géza.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.