
2012. június 29., 08:482012. június 29., 08:48
Az előző évekhez képest ismét alaposan megnőtt az időfutamok hossza és jelentősége, a liége-i prológ (6,4 km) mellett két további szakaszon lesz egyéni időfutam (41,5 és 53,5 km), ami a specialistáknak kedvez. Ennél több „kronó” utoljára 2007-ben volt (117,4 km, három szakaszon szétosztva), tavaly mindössze egy 42,5 km-es egyéni és egy 23 km-es csapatidőfutamot kellett teljesítenie a mezőnynek. Ezzel szemben mindössze öt magashegyi etap lesz, és azokból is csak kétszer lesz emelkedőn a befutó. A Tour „klasszikus” csúcsai közül idén az Alpokban a Madeleine-t (2000 m) és a Croix de Fert (2067), a Pireneusokban pedig a Col d’Aubisque-ot (1709) és a Tourmalet-t (2115) mássza majd meg a mezőny, amely idén először teker fel a Grand Colombier-ra (1501).
Az elmúlt évek két legnagyobb esélyese nem állhat rajthoz, a spanyol Alberto Contador doppingolás miatti eltiltását tölti, emiatt 2010-es sikerétől is megfosztották. A tavalyelőtti első helyet nemrégiben megkapó luxemburgi Andy Schleck pedig a Tour hagyományos felvezető versenyén, a Critérium Dauphinén szenvedett medencecsonttörést, és reményei szerint a londoni olimpián ül majd újra nyeregbe. A legnagyobb esélyesek így a címvédő ausztrál Cadel Evans (BMC) és a brit időfutam-specialista, Bradley Wiggins (Sky), valamint a májusi olasz körversenyt megnyerő kanadai Ryder Hesjedal (Garmin–Barracuda) – bár a Giro–Tour duplázás tavaly még Contadornak sem jött össze.
Az orosz Gyenisz Mencsovnak (Katyusa) már csak a francia első helye hiányzik a három nagy körverseny közül, Franck Schleck (RadioShack–Nissan) ezúttal öccse helyett bizonyíthat, a fiatalabbak közül pedig az olasz Vicenzo Nibali (Liquigas–Cannondale) és a holland Robert Gesink (Rabobank) számít még favoritnak. A legérdekesebb helyzetben az olimpiai bajnok Samuel Sanchez (Euskaltel-Euskadi) van, a spanyol hegyimenő ugyanis a pöttyös trikó mellett a sárgára is hajthat.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.