Hirdetés

Udvarhelyen a magyar–román futballkiállítás

A márciusi budapesti kiállításmegnyitó után pénteken Székelyudvarhelyen lesz megtekinthető a „Történelem a pályán" című futballtörténeti kiállítás, amely a Magyarország–Románia válogatott labdarúgó-mérkőzéseket, a nagy bajnokok emlékét idézi fel.

2013. augusztus 15., 16:512013. augusztus 15., 16:51

A szervezők szerint a kiállítás határozott célja a fair play, a nemes versengés szellemének erősítése a két szomszédvár küzdelmeiben. Magyarország és Románia történelme ezer szállal kapcsolódik egymáshoz, és nincs ez másképpen a labdarúgás tekintetében sem. A tárlat nagy bajnokok emlékét idézi, olyan futballistákét, kiknek játéka miatt megteltek a stadionok Magyarországon és Romániában egyaránt.

Barátky Gyula, Spielmann Ferenc, Bodola Gyula olyan kitűnő és köztiszteletben álló labdarúgók voltak, akik mindkét nemzeti válogatottban sikerrel szerepeltek, kiknek sportemberi teljesítménye előtt a magyar és a román közönség egyaránt tisztelettel adózik. Mind a mai napig a régmúlt nagy bajnokaihoz hasonlóan népszerű és elismert az egykor mindkét ország nemzeti válogatottját is irányító aradi születésű mester, Jenei Imre is. A román és az európai labdarúgás jól csengő nevei Dembrovszky Imre, Bölöni László, Selymes Tibor, akik ugyan nem játszottak a magyar válogatott ellenében, de jelentős mértékben segítették a román labdarúgás fejlődését.

A kiállítást pénteken 19 órakor nyitja meg a Siculus Ifjúsági Házban (Kossuth utca 20.) Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója, a szervezők vendége Hajnal Gyula egykori román válogatott labdarúgó. A tárlat Bukarestben is látható lesz a szeptember 6-ai román–magyar világbajnoki selejtező előtt.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés