Hirdetés

Udvarhely–Vásárhely döntő lesz a futsalbajnokságban

•  Fotó: Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Fotó: Mihály Csaba

Mintegy visszavágva a tavalyi döntőért, a Marosvásárhelyi City’us teremlabdarúgó-csapata kiütötte otthonában a címvédő Dévát a bajnokság elődöntőjének második, és egyben utolsó meccsén. Eközben a Székelyudvarhelyi FK egy újabb, de mindent eldöntő maratoni csatában, a hosszabbítás végén szerzett góllal verekedte át magát a vendég Călărași-i Dunăreán, így hét év után ismét finálét játszhat.

Zátyi Tibor

Horváth Bálint Ottó

2015. május 06., 16:322015. május 06., 16:32

Jakab Zoltán hargitai együttese idegenbeli vereség után fogadta a rendkívül motivált Duna-parti gárdát, de miután a második meccset megnyerte, kedd koraeste dőlt el a továbbjutás.

A keményen induló összecsapáson a két fél nem vállalt felesleges kockázatot, ám mégis nagy helyzetek adódtak mindkét oldalon. Az első gólra egészen a hetedik percig kellett várni. Akkor Csoma volt eredményes, majd nem sokkal később Szécsi növelte a hazai előnyt. A vendégek a tizenegyedik percben kezdték meg a felzárkózást Laşcu révén.

A szurkolói által űzött hazaiak a 28. percben, Csoma révén léptek meg ismét két góllal az ellenféltől. A lehozott kapusos taktikára váltó vendégek a 32. percben Târţă révén voltak eredményesek, majd ugyanez a játékos tizennyolc másodperccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített, olyan körülmények között, hogy Lașcut időközben kiállították.

A hosszabbítás aztán már a hazaiak javára billentette a mérleg nyelvét: a 49. percben Csoma passzát követően Szécsi mesébe illően emelte át a labdát a kapus feje fölött. Egy utolsó Klein-védést követően aztán egy egész sportcsarnok tapsolt a 4-3-as győzelemmel elért továbbjutásnak. Udvarhelyi együttes legutóbb a 2007–2008-as szezonban nyert aranyérmet a sportágban. Jakab korábban már kijelentette: megérett az idő egy újabb bajnoki címre. 

Ehhez azonban minden bizonnyal „lesz némi hozzáfűzni valója” annak a négyszeres bajnok City’usnak is, amelynek két meccs is elég volt arra, hogy kiüsse a címvédőt, és sorozatban hatodjára jusson a döntőbe. A kedd délutáni 5-3-as vendégsikerrel zárult találkozón elszabadultak az indulatok, amikor 1-1-es állásnál kiállították Paulo Ferreirát, a bírók döntését kifogásoló City’us játékosai pedig levonultak a pályáról.

Néhány perc múlva visszatértek, és a Déva elvégezhette a büntetőrúgást, de Robert Matei kihagyta. A második félidőben a City’us javára billent a mérleg nyelve, előnyét pedig sikerült végig megőriznie.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés