
2010. január 11., 10:582010. január 11., 10:58
Hizo – aki ezt megelőzően ebben az idényben 11 fordulón keresztül az élvonalban érdekelt Rapid vezetőedzője volt – büszkén vállalta el a munkát a másodosztályos csapatnál.
„Sokat nyomott a latban, hogy mit jelent az U az erdélyi labdarúgásban. Több célkitűzésünk is van, de minden a legfontosabbtól függ, hogy sikerül-e kiharcolni a feljutást. Ha ez így lesz, akkor felgyorsíthatók a stadionépítési munkálatok is” – fogalmazott a nagyszebeni születésű, 62 éves szakember.
Hizo kiemelte, nagy előny, hogy a Kolozsvári U stabil anyagi háttérrel rendelkezik, és a klub naprakészen áll a fizetésekkel, hiszen a Liga 1-es csapatok 80 százalékánál ez nincs így.
A menedzser jelezte, nem akar feltétlenül olyan játékosokat hozni, akikkel már korábban együtt dolgozott, inkább a klub saját futballiskolájára hagyatkozna. Ezzel együtt engedélyt kapott arra, hogy 4-5 játékossal megerősítse a keretet, de ezen csak azután szeretne gondolkozni, ha megismeri a jelenlegi keret játékerejét. Cristian Dulca örömét fejezte ki, hogy Viorel Hizóval dolgozhat együtt, aki mellett Vasluiban már sokat tanult az edzői mesterségből.
A Kolozsvári U – amely 29 ponttal a táblázat 3. helyén zárta az őszi szezont, két pontra az Aradi UTA-tól és négyre a Marosvásárhelyi FCM-től – ma kezdi meg a felkészülést a tavaszi idényre. Január 18-án a keret Szovátára utazik, ahol 27-éig alapoznak. A második edzőtábort február 8–18. között Antalyában rendezik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.