Hirdetés

U20-as vb: vallomások a bukás után

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Az elbukott elődöntő borzasztó első félideje ellenére a magyar U20-as válogatott bebizonyította, helye van a világ legjobb négy csapata között – összegeztek a játékosok és a szakmai stáb tagjai a Ghána ellen 3-2-re elvesztett világbajnoki elődöntő után.

Páva Adorján

2009. október 15., 11:192009. október 15., 11:19

„A vb-n először éreztük a ránk nehezedő terhet, a döntőbe jutás lehetőségét. Csak a második félidőben mutattuk meg, hogy mit tudunk” – értékelt közvetlenül a Ghánával szemben 3-2-re elvesztett világbajnoki elődöntő után Kenyeres Imre, a magyar U20-as válogatott másodedzője, aki Egervári Sándor eltiltása miatt főszerepbe került az afrikaiak elleni összecsapáson.

Mint ismeretes, a ghánaiak az első félidőben egyértelműen felülkerekedtek a magyarokon, Adiyiah révén két gólt is szereztek. A második félidőre azonban egy teljesen más mentalitású magyar csapat jött ki az öltözőkből. A piros-fehér-zöldek tizenhatosuk elé szorították az afrikaiakat, a csereként beállt Futács révén gólt is lőttek, és több jó lehetőségük is adódott az egyenlítésre. Ghána azonban egy védhetetlen lövéssel záruló ellentámadás révén ismét betalált, Balajti pedig csak szépíteni tudott.

„Nem tudtuk hozni a korábbi mérkőzéseinken mutatott minőségi játékot, egyéni hibákat követtünk el, így nem volt véletlen, hogy Ghána szerezte meg a vezetést. A szünet után bebizonyítottuk, hogy megérdemelten vagyunk a világ legjobb négy csapata között, s büszke vagyok a futballistáinkra, mert szívvel-lélekkel küzdöttek az egyenlítésért, ami sajnos nem jött össze. Egyetlen célunk maradt: megnyerni a bronzmérkőzést, s éremmel hazatérni” – jelentette ki Kenyeres Imre.

A pénteki kisdöntőben a braziloktól 1-0-s vereséget szenvedő Costa Ricával küzd meg a magyar csapat. Ezen a meccsen már pályára léphet a magyarok csapatkapitánya, Koman Vladimir, aki sárga lapjai miatt nem léphetett pályára Ghána ellen. Az elődöntő után mindenki elismerte, nagyon megérződött a Sampdoria által a Barinak kölcsönadott középpályás hiánya. Koman nem titkolta, nehezére esett tehetetlenül végignéznie az összecsapást.

„Nagyon rossz volt nézni az első félidőt, és sajnos nemcsak azért, mert nem segíthettem a pályán a többieknek, hanem mert valóban érthetetlen volt számomra, mi történik a csapattal. A második félidő sokkal jobb volt, de azt gondolom, az utolsó percekben fel kellett volna adnunk a védekezést, és tíz emberrel letámadni Ghánát, lesz, ami lesz, hiszen már nem volt veszítenivalónk – bosszankodott a Nemzeti Sport által idézett, a tornán eddig négy gólt szerző középpályás.

Simon András is önkritikát gyakorolt: „Borzasztó volt az első félidő, alig tudtunk egymáshoz passzolni, képtelenek voltunk megtalálni a saját játékunkat. A szünetben azonban megbeszéltük, hogy bármi történik, mi nem adjuk fel a harcot. Biztos vagyok benne, hogy ha döntetlennel ér véget a mérkőzés, a hosszabbításban megnyertük volna az elődöntőt – elemezte a találkozót a Nemzeti Sportnak Simon András, a Liverpool által a spanyol másodosztályos Cordobának kölcsönadott csatár. – Sikerült két gólpasszt adnom, de ettől nincs jobb kedvem, nagyon el vagyok keseredve. A legjobban az bánt, hogy a hajrában Varga Roland beadása után egy centivel ment el a fejem előtt a labda. Ha azt a labdát elérem, befejelem, és mi vagyunk a döntőben”.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés