Hirdetés

U – CFR: jegyháború előzi meg a mai kolozsvári derbit

Először játszik Kolozsváron tétmérkőzést a 2010/2011-es idényben a Kolozsvári U labdarúgócsapata, és akkor is idegenben: ma este a CFR elleni városi rangadón lép pályára.

Boros Miklós

2011. április 14., 09:352011. április 14., 09:35

A sétatéri stadion átépítése miatt a szezon hazai meccseit Gyulafehérváron, Besztercén, majd legutóbb Medgyesen megrendező együttes számára a „hazatérés” élménye mellett a tét is nagy: egy győzelemmel megelőzheti riválisát a Liga 1 táblázatán. A két kolozsvári együttes ugyanis egyaránt a középmezőny tagja, ám igazán elégedett ezzel csak a tavaly még másodosztályos U (31 pont, 11. hely) lehet, hiszen nincsenek kiesési gondjai – ezzel szemben a CFR (33 pont, 9. hely) címvédő létére még az európai kupahelyekért sincs versenyben. A vasutasok számára a nagyon elrontott szezon legnagyobb blamázsa lenne, ha még az U is megelőzné. Gondjuk e nélkül is bőven van, hiszen kulcsemberek sora sérült (De Zerbi, Kapetanosz, Peralta, Piccolo), Panin pedig sárga lapjai miatt nem léphet pályára. Két fontos játékost a vendégek is nélkülözni fognak, Szilágyi és Păcurar nem játszhat sérülés miatt – pedig saját nevelésű U-játékosként nekik jóval fontosabb ez a mérkőzés.

A találkozó előtt a belépők terén nyílt újabb front a két csapat háborújában: a CFR ugyanis a vendégszektorba csak az U hivatalosan bejegyzett szurkolói egyesületének tagjai számára engedélyezi a jegyvásárlást, a lelátó többi részére pedig csak személyi igazolvánnyal, személyesen lehet jegyet vásárolni. Az U-szurkolók internetes fórumokon sérelmezik az eljárást, mondván, hogy ez ellenük irányul, de közben azt ígérik: több mint tízezren biztatják majd csapatukat a derbin.

A csütörtök este 20.30-kor kezdődő találkozó – amelyet a Digi Sport tévécsatorna élőben közvetít – a két csapat 35. bajnoki mérkőzése lesz, ebből 23-at az első-, 12-t pedig a másodosztályban vívtak. Az élvonalban sokkal jobb a CFR mérlege: 11 győzelem és 9 döntetlen mellett csak háromszor nyert az U. Utóbbi a második ligában volt sikeresebb: 6 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség a városi rivális ellen. Ősszel Gyulafehérváron 1-1-es döntetlen született, Claudiu Niculescu, illetve az azóta Krasznodarba igazolt Lacina Traoré góljával.

Liga 1, a 26., hétközi forduló eredményei, tegnap: Astra Ploieşti–Sportul Studenţesc 1-0 (Fatai 54.), Szászmedgyesi Gaz Metan–FC Brassó 0-0. Az FC Temesvár–Tîrgu Jiu-i Pandurii és a Steaua–Galaci Oţelul találkozó lapzárta után ért véget. Korábban: Besztercei Gloria–FC Vaslui 1-1 (Băjenaru 64. – 11-esből, ill. Temwanjera 8.), Dinamo–Urziceni-i Unirea 3-1 (Mehmedovics 19., Dănciulescu 27. – 11-esből, Bakaj 91., ill. Mihalcea 82.). A további menetrend, ma: Craiovai U–Marosvásárhelyi FCM (GSP Tv, 15.00), Brăneşti–Rapid (GSP Tv, 17.00), Kolozsvári CFR–Kolozsvári U (Digi Sport, 20.30).

Kudarcba fulladt az U és a CFR egyidejű támogatása

Elhalasztotta a kincses város két élvonalbeli futballcsapatának szánt egy-egy millió lej odaítélését a kolozsvári helyi tanács, ugyanis a jelenlegi törvények értelmében az önkormányzat egyazon sportágban csupán egyetlen csapat részvényese lehet, így közpénzből nem lehet egyszerre két klubot támogatni. A kolozsvári tanács tőkeemelés révén akart pénzt juttatni az U-nak és a CFR-nek is, miközben előbbinél a részvények 10,8 százalékát birtokolja, illetve a címvédő vasutascsapatnál is van kevesebb mint egy százalékos részesedése.

Az ellenzék eleve törvénytelennek minősítette a tervezet napirendre tűzését, és azzal vádolta Sorin Apostu PDL-s polgármestert, hogy csupán kampányol, és mindkét csapat szurkolóinál jó fényben szeretné feltüntetni magát. Az elöljáró elismerte, a jelenlegi törvények értelmében valóban nem tudják mindkét klubot támogatni, de már benyújtották az erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatot, amely értelmében a futball kivételt képezne. Végül az önkormányzat elhalasztotta a pénz folyósítását.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés