Hirdetés

Trandafir Norbert teljes erővel készül az olimpiára

Az év elején tíznapos csíkszeredai edzőtáborban kezdte meg a felkészülést a marosvásárhelyi Trandafir Norbert úszó, aki a Bákói Ştiinţa CSM leigazolt sportolója.

Horváth Bálint Ottó

2016. január 27., 12:132016. január 27., 12:13

Jelenleg klubjának székhelyén készül, majd a következő hónapokban több külföldi versenyen vesz részt, ahol nagy esélye van arra, hogy kvalifikálja magát a nyári brazíliai ötkarikás játékokra.

A 27 éves, korábbi Európa-bajnoki bronzérmes úszó majdnem egyéves szünet után tavaly októberben visszatért a versenysporthoz. Az elmúlt év végén jelen volt a vajdahunyadi országos bajnokságon, majd az izraeli Netanyában megrendezett rövid pályás Európa-bajnokságon, valamint egy olaszországi versenyen. Január 3-án Csíkszeredában jó körülmények között kezdte meg az alapozást. Tervei között szerepelt egy külföldi edzőtábor a spanyolországi Tenerifében, azonban különböző okokból nem sikerült kijutnia. Bákóban folytatja a felkészülést, és februárban részt vesz egy franciaországi versenyen.

Peking és London után Trandafir harmadik olimpiájára készül, és nagyon közel van az olimpiai kvótát jelentő A szint eléréséhez. „Az olaszországi Riccionéban 22.5 másodperccel a harmadik helyen végeztem 50 m gyorson, így sikerült teljesítenem a B szintet, és már csak két tized választ el az A szinttől, hiszen a kvalifikációhoz 22,27 másodpercen belüli időt kell ússzak” – mondta megkeresésünkre Trandafir Norbert, aki úgy gondolja, hogy könnyedén teljesíthető az A szint.

Erre több lehetősége lesz, például a következő hónapban Lyonban képviseli magát egy megmérettetésesen. Mindenképpen szeretné, ha a májusi londoni Európa-bajnokságig teljesítené az A szintet, ezzel kivívná az olimpiai részvételt. Három versenyszámra koncentrál, az 50 m gyorsúszás mellett a 100 m gyorsra, illetve reményei szerint a 4×100 m válogatott gyorsváltó – amelyben ő lenne a negyedik, befejező ember – is kijut az olimpiára. Trandafir elmondta, célja, hogy Rióban 50 méter gyorson bejusson a döntőbe, de ez attól függ, hogy addig milyen formában lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés