
2013. április 17., 15:002013. április 17., 15:00
Az emberhátrány ellenére kiegyensúlyozott, ám helyzetekben szegény maradt a mérkőzés, kolozsvári oldalon csak Deac két lövése, a vendégeknél pedig a végjátékban pár távoli kísérlet volt veszélyes a kapukra. A CFR 2013-as nyeretlenségi sorozata ezzel tízmérkőzésesre nőtt: az Európa Ligában, a Liga 1-ben és a Román Kupában együttesen eddig 5-5 döntetlent és vereséget jegyez a bajnoki címvédő.
Az eredménytelenség ellen a csapat szurkolóinak egy része is tiltakozott, a KVSC 1907 elnevezésű csoport bojkottálta a mérkőzés első tíz percét, szektorukban csupán egy “Kocsmában vagyunk... Szóljatok, amikor futballoztok” felirat állt kifeszítve. Ezalatt viszont egy másik csoport kizárólag Romániát éltette a mérkőzés elején, és ezt a tiltakozók bevonulása után is folytatta, miközben a KVSC-sek a csapatot biztatták.
A CFR kispadján ez alkalommal bemutatkozó Eugen Trică elégedett volt az eredménnyel, mondván hogy emberhátrányban nem kapott gólt csapata. “Nincs miért hibáztatnom Mureşant, a labdáért harcolt. A csapat jól küzdött, a körülményekhez képest jó eredményt értünk el. A jó eredmények hiánya miatt érződik az idegesség, de ezt menet közben orvosolni fogjuk” – mondta a kolozsvári edző. Trică a jelenlegi szezonban a CFR negyedik szakvezetője, és a négy kupameccs mindegyikén más-más tréner irányította az együttest: az ACS Berceni ellen Ioan Andone (2-0), az FC Botoşani ellen Francisc Dican (2-0), a Dinamo elleni negyeddöntőben pedig Paulo Sergio (2-1, hosszabbítás után).
Az Astrát szintén alig két napja átvevő Daniel Isăilă szerint sem vált esélyesebbé csapata az idegenben elért döntetlennel. “A játék képe alapján igazságos eredmény született, bár a második félidőt mi uraltuk. Sajnos nem tudtunk élni az emberelőnnyel” – vélte a vendégek edzője. “Trénerfogyasztásban” az Astra egyelőre “jobban áll” a CFR-nél, Isăilă előtt már négy szakvezetője is volt a jelenlegi idényben a csapatnak: Bogdan Stelea, Gheorghe Mulţescu, Valentin Sinescu és Marian Barbu.
Román Kupa, elődöntő, első mérkőzés: Kolozsvári CFR–Astra Giurgiu 0-0. Ma: Galaci Oţelul–Petrolul Ploieşti (Digi Sport 1, 20.30). A visszavágókat május 22-én rendezik.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.