2012. szeptember 27., 08:402012. szeptember 27., 08:40
Mivel a medgyesi sportcsarnok nem alkalmas nemzetközi tétmérkőzések rendezésére, a klubtörténelmi találkozót a nagyszebeni Transilvania-csarnokban rendezték meg, a találkozóra azonban a helyiek – a város jelentős kosárlabda-kultúrája ellenére – nem voltak kíváncsiak. A mintegy 500 néző java Medgyesről kísérte el a csapatot az európai kupákban szintén újonc Ural elleni párharc első felvonására.
A mérkőzés a kőkemény védekezésekről szólt, a játékidő nagy részében a hazai csapat vezetett, ám végül két ponttal elbukott a távolról sokkal hatékonyabban dobó oroszoktól. Az elsősorban két amerikai légiósára, Chris Monroe-ra és Aaron McGheere építő vendégcsapat több triplát dobott rá, mint kétpontost (32-21), és többet is értékesített (11-9). A meccs vége előtt két és fél perccel még vezető (62:61) medgyesieknek viszont csak két hárompontosuk ment be a 21 kísérletből.
„Tudtam, hogy nehéz meccs lesz, mert az Ural nagyon jól játszott a felkészülési mérkőzéseken. Rengeteg dobást kihagytunk ma, főleg távolról. A továbbjutás még nem dőlt el, Jekatyerinburgban sokkal jobb támadójátékot várok a csapatomtól” – mondta a meccs után Marcel Ţenter medgyesi edző, akinek ez volt első tétmérkőzése új csapatával. A párharc Oleg Okulov, az Ural szakvezetője szerint sem dőlt még el: „Látszott, hogy mindkét csapatnak ez volt az első tétmeccse az új szezonban. Nyertünk, és ez jó, de a kétpontos előny nem megnyugtató, otthon is nagyon jól kell majd játszanunk.”
Euro Challenge Kupa, selejtező, első mérkőzés: Medgyesi Gaz Metan–Ural Jekatyerinburg 67:69 (18:12, 16:21, 18:17, 15:19). Pontszerzők: Mitchell 24 (2×3), Mladenovics 12, Djundjerszki 10, St. John 9, Nicoară 4, Mandache 2, Graham 2, Ivanovics 2, Guţoaia 2, illetve Monroe 23 (5×3), McGhee 19, Glazunov 9 (3×3), Baranov 7 (1×3), Dibovszkij 5 (1×3), Artyesin 3, Nyikolajev 3 (1×3).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.