2008. július 04., 00:002008. július 04., 00:00
„A fellebbezés elfogadva, minden törölve, Gigi Becali nyugodtan mehet a stadionokba” – foglalta össze a határozat Steauára vonatkozó részét George Becali klubtulajdonos, akit korábban két évre eltiltottak. Az elsőfokú, majd másodfokon is megerősített ítélet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nyomozása után született, amely a bajnoki cím sorsáról döntő Kolozsvári U–Kolozsvári CFR mérkőzés előtt rajtaütött egy ötfős társaságon, amelynél 1,7 millió euró készpénzt találtak. A vádak szerint az összeg George Becalitól, a bukaresti klub tulajdonosától származott, és arra szolgált, hogy az U játékosait ösztönözze a CFR elleni rangadón – ha az U megállította volna a Gépész utcaiakat, akkor a Steaua lett volna a bajnok.
A sportdöntőbíróság máshogy látta. „Nagyon örülünk az ítéletnek, bebizonyosodott, hogy a vádak csak koholmányok voltak” – mondta Radu Constantea, a Kolozsvári U alelnöke, akinek csapata így csak két mínusz ponttal kezdi meg szereplését a másodosztályban, mert ennyi hiányzott a Liga 1-es pontminimum teljesítéséhez.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.