Hirdetés

Top 10-es lett a román futballbajnokság

Az előző évi helyezéshez képest a román labdarúgó-bajnokság négy helyet előrelépve a tizedik a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerdán kiadott listáján. 2013-ban sorozatban negyedszer a spanyol bajnokság bizonyult a legerősebbnek, a magyar NB I 30 helyet rontva a 76.

Nagy-Méhész Tünde

2014. január 29., 20:242014. január 29., 20:24

Az IFFHS hivatalos honlapján közzétett ranglista szerint a spanyolt az angol, a német és az olasz pontvadászat követi a sorban, míg az egy évvel korábban második brazil liga ezúttal csak az ötödik lett. A legjobb tízben szereplő bajnokságok közül az orosz liga lépett előre legtöbbet, amely a  19.-ről a nyolcadik helyre ugrott.

Az előkelő 10. helyen álló román Liga 1 korábban csak egyszer, 2006-ban járt ilyen „magasságban\".  A romániai élvonal az elmúlt években fokozatosan lépett előre a ranglistán: 2010-ben a 28. volt, egy évvel később a 20. helyen állt, a 2012-es összevetésben pedig a 14. legerősebb volt. A legfrissebb lista szerint a 2013-ban 10. helyen végző román labdarúgó-bajnokság erősebb volt mint a török, az ukrán, a portugál, a görög vagy éppen a holland élvonal.

A szerdán kiadott rangsorban 76. helyen álló magyar NB I 30 helyet rontott az előző évhez képest, és többek között olyan bajnokságok is erősebbek voltak 2013-ban, mint az izlandi (67.), az üzbég (69.), a luxemburgi (72) és az ománi (75.).

A pontszámításnál az előző 12 hónap nemzeti és nemzetközi eseményein elért eredményeket veszik figyelembe.

A legerősebb bajnokságok rangsora 2013-ban (zárójelben a tavalyi helyezés): 1. Spanyolország (Primera División) 1155 pont, 2. Anglia 1128, 3. Németország 1056,  4. Olaszország 927, 5. Brazília 896, 6. Argentína 868, 7. Franciaország 796, 8. Oroszország 739,50, 9. Kolumbia 724,50, 10. Románia 722,50, ...76. Magyarország  277.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés