
Fotó: Képernyőmentés - videófelvétel
Legalább 174-en meghaltak és százan megsérültek egy focimeccsen Indonéziában, miután a játék végén a szurkolók elözönlötték a pályát – közölte Emil Dardak, Kelet-Jáva kormányzóhelyettese vasárnap. Tizenegy sérült állapota válságos – tette hozzá.
2022. október 02., 11:002022. október 02., 11:00
A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a malangi Arema FC hazai pályán 3–2-re kikapott a szurabajai Perszebajától. A vereség miatt csalódott szurkolók üvegekkel és egyéb tárgyakkal dobálták meg a focistákat és a játékvezetőket, majd elözönlötték a pályát, követelve, hogy a csapat vezetése adjon magyarázatot a fiaskóra. Az Arema 23 éve nem kapott ki hazai pályán.
A zavargások a stadionon kívül is folytatódtak, ahol a szurkolók felgyújtottak öt rendőrautót. A rohamrendőrség könnygázzal válaszolt az erőszakra, amelynek használatát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) betiltotta a stadionokban.
A szurkolók a kijárat felé rohantak, de a lökdösődésben sokan a földön végezték. Harmincnégy ember – köztük két rendőrtiszt – még a helyszínen meghalt. Egyes médiaértesülések szerint gyermekek is vannak az áldozatok között.
– mondta el Nico Afinta, Kelet-Jáva rendőrfőnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy az áldozatok száma tovább emelkedhet, mert sok sérült állapota súlyos.
Az indonéziai labdarúgó-szövetség a tragédia miatt egy hétre felfüggesztette a helyi első osztályú labdarúgó-bajnokság meccseit, és a szezon végéig kitiltotta az Aremát a mérkőzések házigazdái közül.
Ferli Hidajat malangi rendőrfőnök elmondta, hogy kizárólag az Arema szurkolói válthattak jegyet az eseményre, miután a csetepaté elkerülése érdekében a Perszebaja szurkolóit kitiltották a meccsről. A korlátozást azt követően rendelték el, hogy a két rivális csapat szurkolói 2020 februárjában 250 millió rúpia kárt okoztak a Blitar stadionban.
Fotó: Képernyőmentés - videófelvétel
Joko Widodo indonéziai elnök vasárnap felszólította a hatóságokat, hogy vizsgálják felül a biztonsági helyzetet a futballmeccseken. Egyúttal arra kérte az indonéziai labdarúgó-szövetséget, hogy a nyomozás befejezéséig függessze fel az első osztály meccseit. Widodo együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.
– mondta az elnök. „Ne hagyjuk, hogy ehhez hasonló történjen a jövőben” – fűzte hozzá.
2023-ban Indonézia lesz a házigazdája a FIFA U-20-as világbajnokságának, amelyen 24 csapat vesz részt.
Ez volt az egyik legvéresebb sportesemény a futball történetében. 1989 áprilisában 96 Liverpool-szurkolót tapostak halálra Nagy-Britanniában. 1996-ban több mint nyolcvanan meghaltak és százan megsérültek egy világbajnoki selejtezőn Guatemala és Costa Rica között. 2001-ben legalább negyvenen vesztették életüket egy mérkőzésen a dél-afrikai Johannesburgban.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
A holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, miután a társházigazda 26-23-ra legyőzte a francia együttest a középdöntő hétfői zárómérkőzésén, Rotterdamban.
szóljon hozzá!