
A tavaly szeptemberben jelentkező 32 helyett végül 19 ország nyújtotta be pályázatát a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság egy-egy helyszínére.
2014. április 27., 15:492014. április 27., 15:49
A kontinentális szövetség (UEFA) szombaton közölte, hogy 13 kandidáló visszakozott, így 19-en – köztük Magyarország és Románia – maradtak versenyben, s ezek a nemzetek a pénteki határidőig be is nyújtották pályázatukat.
Az UEFA 2011-ben jelentette be, hogy az Eb fennállásának 60. évfordulója alkalmából, 2020-ban 13 ország 13 városában rendezik majd meg a kontinentális tornát. A jelentkezőknek két csomagra pályázhattak: az egyik a két elődöntőt és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses – nyolcad- vagy negyeddöntős – összecsapást. Utóbbit tekintve majd 12 győztest hirdetnek ki. A nyolcaddöntőre 50, a negyeddöntőre 60 ezer férőhelyes stadion az elvárás.
A két elődöntőre és a döntőre az UEFA közlése szerint csak Anglia és Németország jelentkezett, de ez a két ország a másik csomagra is nyújtott be pályázatot. A házigazdák névsorát szeptember 19-én, az UEFA végrehajtó bizottságának genfi ülésén jelölik ki.
Korábban jelezte kandidálási szándékát, de aztán visszalépett a jelentkezéstől Örményország, Horvátország, Csehország, Finnország, Franciaország, Görögország, Kazahsztán, Lengyelország, Portguália, Szerbia, Svájc, Törökország és Ukrajna.
A magyar szövetség (MLSZ) csütörtökön küldte el pályázatát, amelyben az új Puskás Ferenc Stadionnal három csoportmérkőzésre és egy egyenes kieséses találkozóra kandidál. A tervek szerint az építkezés jövőre kezdődik és az új aréna legkésőbb 2018-ra elkészül.
Bukarestben 2011-ben avatták fel az 55 ezer férőhelyes Nemzeti Arénát, amely – az elődöntő és a döntő kivételével – alkalmas az Eb mérkőzéseinek a befogadására. 2012 májusában az arénában rendezték meg az Európa Liga döntőjét.
A 2020-as Eb-re pályázó országok és városok:
Azerbajdzsán (Baku), Fehéroroszország (Minszk), Belgium (Brüsszel), Bulgária (Szófia), Dánia (Koppenhága), Anglia (London), Macedónia (Szkopje), Magyarország (Budapest, Puskás Ferenc Stadion), Németország (München), Izrael (Jeruzsálem), Olaszország (Róma), Hollandia (Amszterdam), Írország (Dublin), Románia (Bukarest), Oroszország (Szentpétervár), Skócia (Glasgow), Spanyolország (Bilbao), Svédország (Stockholm), Wales (Cardiff).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!