
Fotó: Agerpres
2009. október 16., 10:542009. október 16., 10:54
A magyarok Buzsáky Ákos 35. percben elért találatával közel 26 év után nyertek ismét a dánok ellen, míg vendégként legutóbb 1967-ben, azaz 42 éve arattak sikert. Dániának a szerdai volt az első vereségük ebben a kvalifikációs sorozatban.
Magyarország öt győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel, azaz 16 ponttal a negyedik helyen zárta a selejtezősorozatot Dánia, Portugália és Svédország mögött, illetve Albánia és Málta előtt.
A koppenhágai összecsapás egyben Babos Gábor kapus utolsó fellépését jelentette a válogatottban. A 34 éves hálóőr remek teljesítménnyel zárta pályafutását a nemzeti csapatban, számos bravúrt mutatott be Koppenhágában az 1-0-ra megnyert mérkőzésen.
„Már korábban megbeszéltem a kapitánnyal, hogy ha kijutunk a vb-re, akkor az pályafutásom megkoronázása lesz, sajnos nem sikerült, így most jött el a búcsú ideje. Kívánok az egész csapatnak sok sikert” – mondta a 26-szoros válogatott Babos. Szerdán nagy meglepetésre a dánok elleni összecsapás előtt nem sokkal Gera Zoltán is jelezte, nem szeretne a jövőben válogatott lenni, miután elkésett egy megbeszélésről, s a kispadon sem kapott helyet.
Erwin Koeman a találkozót követően nem törődött ezzel: maximális elismerését fejezte ki játékosainak, hangsúlyozva, bebizonyosodott, hogy ha mindenki szívvel-lélekkel küzd, akkor mindig van esély a győzelemre. „A jövőt illetően ennek a találkozónak erőt kell adnia. Ezzel a tudattal, a koppenhágai tapasztalatokkal felvértezve kell nekivágni majd a legközelebbi sorozatnak, az Európa-bajnoki selejtezőnek, és akkor a továbbjutás sem marad el” – mondta Koeman.
| Huszonháromra nőtt azon csapatok száma, amelyek biztos résztvevői a jövő évi, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságnak. Európából eddig 9 (Anglia, Dánia, Hollandia, Németország, Olaszország, Svájc, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia), Dél-Amerikából 4 (Brazília, Chile, Paraguay, Argentína), az ázsiai zónából 4 (Ausztrália, Japán, Dél-Korea, Észak-Korea), Afrikából 3 (Dél-Afrika – a rendező jogán, Elefántcsontpart, Ghána), a CONCACAF-zónából pedig szintén 3 (Mexikó, Egyesült Államok, Honduras) csapat biztosította be helyét az összesen 32 csapatot felvonultató tornán. Európában 8 csapat tovább küzd a fennmaradó 4 helyért (Írország, Bosznia-Hercegovina, Franciaország, Görögország, Oroszország, Portugália, Szlovénia, Ukrajna), a pótselejtezők sorsolását hétfőn tartják. A dél-amerikai 5. (Uruguay) a CONCACAF-térség 4. helyezettjével (Costa Rica), míg az ázsiai 5. (Bahrein) az óceániai győztessel (Új-Zéland) csap össze. |
A magyarok az Európa-bajnoki selejtezőcsoportok sorsolását a negyedik kalapból várhatja – azaz nem léptek előre. A románok annak örülhettek, hogy nem váltottak értékcsoportot: a második kalapban maradtak, annak ellenére, hogy csupán az ötödik helyen végeztek a vb-selejtezők során. Răzvan Lucescu szövetségi kapitány tanítványai szerdán a vendég Feröer-szigetek 3-1-es legyőzésével erősítették meg helyüket a második értékcsoportban. „Ez az egy apró célunk volt, ezt teljesítettük.
A román futballnak jelenleg nincsenek nagy értékei, de sok munkával és felelősségvállalással eljuthatunk oda, ahová mindenki vár” – fogalmazott Răzvan Lucescu. A többi mérkőzésen Svájcnak egy gól nélküli döntetlen is elég volt Bázelben Izrael ellen a csoportgyőzelemhez és a vb-kvalifikációhoz.
A görögök Gekasz két szép góljával gyűrték le Athénben az esélytelen Luxemburgot, így hiába nyertek a lettek odahaza Moldova ellen, a pótselejtezőt érő 2. hely Otto Rehhagel edző fiaié lett. Lengyelország és Szlovákia válogatottja hóviharban csapott össze Chorzówban, s a vendégek már az 5. percben vezetést szereztek a hátvéd Gancarczyk jobb felső sarokba lőtt látványos öngóljával.
Ettől kezdve szinte egy kapura folyt a játék, de a lengyeleknek semmi sem sikerült. Nyert Szlovákia, amely így – a fiatal állam fennállása óta első ízben – kijutott a vb-re. Pótselejtezőt ebből a csoportból a szlovének vívhatnak, a jóval esélyesebbnek tartott csehek és lengyelek elvéreztek. A dél-amerikai küzdelmek utolsó körében Argentína idegenben legyőzte Uruguayt, így Diego Maradona együttese elcsípte az utolsó, egyenesen vb-szereplést érő helyet.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.