Hirdetés

Tenisz: Arn Gréta karrierje csúcsán áll

Legyőzhetetlennek bizonyult Arn Gréta a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás női tenisztornán: a 31 éves játékos az elődöntőben a negyedik helyen kiemelt német Julia Görgest (7:6, 6:3), a döntőben pedig a címvédő belga Yanina Wickmayert is felülmúlta (6:3, 6:3).

Hírösszefoglaló

2011. január 10., 09:262011. január 10., 09:26

A negyeddöntőben a korábbi világelső orosz Marija Sarapovát búcsúztató Arn Gréta kirobbanó formában játszott a szombati fináléban, illetve második helyen kiemelt ellenfelének több mint 30 rontása is segítette. Amikor a mérkőzésért adogatott, 0-30-as hátrányba került, és a gém során két kettős hibát is ütött – egyet meccslabdánál –, de végül sikerült nyernie.

„Amikor kettős hibát ütöttem a meccslabdánál, megremegtem. Azt mondtam magamnak: üsd meg! Ha bemegy, bemegy, ha kimegy, akkor úgyis mindegy, úgyhogy üsd meg! – mondta a találkozó után. – Nem tudom leírni ezt az érzést, nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Egy álmom vált valóra. Yanina tíz évvel fiatalabb nálam, sok tornát nyerhet még.” Wickmayer főként az előző nehéz mérkőzéseket említette magyarázataként: „Háromszor is háromszettes meccsre kényszerültem, sokszor kellett viszszakapaszkodnom, így nehéz mentálisan fittnek maradni. Négy kiváló mérkőzésen vagyok túl, négy jó ellenfelet győztem le, de a mai egyszerűen nem az én napom volt.”

A verseny során Arn a svéd Sofia Arvidsson, illetve Sarapova – aki az első Top 20-as játékos, akit legyőzött pályafutása során a Budapesten született, magyar–német kettős állampolgársággal rendelkező teniszező –, Görges és Wickmayer személyében négy kiemeltet is búcsúztatott, pedig úgy érkezett meg Új-Zélandra, hogy Amszterdamban maradtak a csomagjai, ráadásul edzője, Vittorio Magnelli sem kísérte el. A torna azonban kiválóra sikeredett: a 2007-es estorili WTA-diadala után második győzelmét ünnepli a világranglistán a múlt hetet a 88. helyen kezdő játékos, aki aucklandi sikerének köszönhetően mintegy 30 helyet léphet előre, meszsze túlszárnyalva ezzel eddigi legjobb helyezését, a 81. pozíciót, amelyet 2002-ben foglalt el a profiként 14 éve teniszező Arn Gréta. Új-zélandi sikere 37 ezer dollárt hozott a konyhára a 31 éves, magyar színekben 2008 január elseje óta versenyző játékosnak, aki ezzel pályafutása során összesen 587 ezer dollárral gazdagodott.

Az aucklandi tenisztornán a temesvári Gallovits Edina is közel állt ahhoz, hogy finálét játsszon, ám a páros elődöntőjében, a francia Alize Cornet-vel az oldalán 6:3, 6:1-re alulmaradt a Sofia Arvidsson, Marina Erakovic svéd, új-zélandi duóval szemben. A döntőt a Kveta Peschke és Katarina Srebotnik alkotta cseh, szlovén kettős nyerte (6:3, 6:0).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés