
2009. november 25., 11:092009. november 25., 11:09
A diadalittas kijelentéseket szülő győzelem nagyrészt Gigel Bucurnak köszönhető, hiszen a Temesvár csatára a második félidőben először Tamaş határozatlanságát (67. perc), majd Goian óriási védelmi hibáját (85.) kihasználva két gólt is lőtt.
A Dinamo nem tudott újítani, pedig még tizenegyeshez is jutott, ám a hajrában leereszkedett sűrű ködben „elvesző” Marius Niculae fölé-mellé lőtt. „Történelmi sikert arattunk, amely a játékosoknak köszönhető, csakúgy, mint a Sahtar Doneck búcsúztatása a Bajnokok Ligája selejtezőiben – nyilatkozta a nagy szavak használatától szintén nem tartózkodó Ioan Ovidiu Sabău vezetőedző. – Mi irányítottunk, több helyzetünk volt, megérdemelten nyertünk. A legfontosabb, hogy az élbolyban maradtunk.”
Az FC Temesvár a korábbi éllovas Kolozsvári CFR-t is megelőzte, amelyet az FC Vaslui győzött le – Marius Lăcătuş vezetőedző kinevezése óta nyolcból nyolc meccset nyert meg a táblázat élére ugró moldvai együttes. A kolozsváriak új trénere, az olasz Andrea Mandorlini a craiovai kupasikert követően vereséggel kezdte Liga 1-es szereplését.
„A saját bőrünkön éreztük, mit jelent egy kirobbanó formában lévő csapat ellen játszani – értékelt Mandorlini. – Mindkét bekapott gólt védelmi hiba eredményezte, ezeket pedig azok követték el, akik idegesen játszottak, mert még nem pihenték ki a craiovai kupameccset. Ez semmit sem vesz el az ellenfél érdemeiből, amely megérdemelten nyert.”
A táblázatot a 28 pontos Vaslui vezeti a 26 pontos Rapid előtt, őket a 25 pontos csapatok, a Temesvár, a CFR, a Steaua és az Urziceni-i Unirea követi. A 14. forduló tegnapi zárómeccsén: Iaşi-i Poli–Tîrgu Jiu-i Pandurii 1-0 (Bujor 7.).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.