
2010. február 05., 10:322010. február 05., 10:32
– Nemrég tért haza aranyéremmel az ifjúsági világbajnokságról, most pedig mindössze néhány nap választja el a vancouveri téli olimpiától, ahol erdélyi magyarként Romániát fogja képviselni. Hogyan kezdődött ez a szép sportolói karrier?
– Nagyon kicsi voltam, amikor elkezdődött, ugyanis édesapám sífutó volt, és sokszor magával vitt az edzésekre, ide a Tekerőpatakhoz közeli domboldalakra. Úgy is fogalmazhatnék, hogy beleszülettem ebbe a sportágba, hiszen amíg a „nagyok” edzettek, addig én próbáltam ellesni a mozdulataikat. Azonban az igazi kezdetet 1998-tól számítom, amikor 9 évesen megnyertem az első országos bajnokságot. Sífutóként kezdtem, aztán Márton Simon tanár biztatására áttértem a biatlonra, azóta itt próbálok minél jobb eredményeket elérni.
– Miért tért át a biatlonra, miért nem maradt meg sífutónak?
– Talán azért, mert édesapámmal örökké mehettem edzésre, eközben pedig beleláttam ebbe a sportba is, és megszerettem. Mindig szerettem edzésekre menni, soha nem volt olyan, hogy fáradtságra vagy egyéb kifogásra hivatkozva kihagytam volna egy edzést.
– A jelenlegi élete a sípályákon zajlik, és nagyon sok edzővel dolgozott már. Ki volt az az edző, akinek munkáját meghatározónak tartja a sízőkarrierjének megalapozásában?
– A gyergyószentmiklósi Gyulai Béla volt, hiszen mondhatni ő fedezett fel, vele kezdtem ezt a sportot, sőt most is ő az edzőm. Ezenkívül természetesen a válogatottban nagyon sok edzővel dolgoztam, de „az Edzőm” továbbra is Gyulai Béla.
– Minek köszönhető az ifjúsági világbajnokságon szerzett aranyérem?
– Elsősorban a sok munkának. Nagyon készültem erre a versenyre, és mindenképp érmet akartam szerezni. Mondjuk eléggé nagy nyomás is volt rajtam, mindenki érmet várt tőlem, mert az előző világbajnokságokon az első tíz között végeztem, aztán voltam negyedik is. Most pedig mindenki azt mondta: érem kell! Nagyon örülök, hogy ez sikerült.
– Mikor bizonyosodott meg arról, hogy valóban a nyakában lesz az az érem, amit annyian vártak?
– Igazából a svédországi verseny befejezése után, amikor az utolsó versenyző is befejezte a távot. Egyébként mindvégig jól ment ez a verseny, mert nagyon határozottan indultam, sikerült hibátlanul lőnöm és mindez sokban hozzájárult az első helyhez. Mondták az edzők is, ha határozottan megyek mindvégig, akkor meglesz az érem, így is történt.
– Hogyan fogadták itthon az elért eredményt?
– Mindenki nagyon örült, kezdve az edzőktől az itthon maradt szülőkig, rokonokig, barátokig. Mindenki azt mondta: ezzel az éremmel bebizonyítottam, hogy ott a helyem az olimpián. Szeretnék bekerülni a váltóba és ott is jó eredményt elérni.
– Tartott-e valakitől a világbajnokságon, és milyen mezőnyre számít az olimpián?
– Az ifjúsági világbajnokságot nem kell összetéveszteni az olimpiával. A világbajnokságon ismertem a versenytársakat, és nagyjából tudtam, ki mire képes. Az olimpián viszont felnőttmezőnyben indulok olyan versenyzőkkel, akik második, harmadik olimpiájukon vesznek részt. Nagyon kevesen vagyunk olyan ifjúsági korúak, akik kijutottunk az olimpiára. De szeretnék ott is jól szerepelni és jó lövéssel jó eredményt elérni.
– Milyen eredményre aspirál?
– Az első harminc közé szeretnék bejutni, ezt a magam részéről már jó eredménynek tartanám. Emellett természetesen fontos az olimpiai tapasztalatszerzés. Komolyabb eredményre majd csak négy év múlva, a következő olimpián számítok, amikor 25 éves leszek.
– Van élet a sporton kívül is. Amikor éppen nem valamilyen versenyre készül, mivel foglalkozik?
– Ugyanazzal, mint bármelyik korombéli fiatal: próbálom alakítani a sorsomat, iskolába járok. A brassói Transilvania Egyetem sport karán vagyok másodéves, sporttanár szeretnék lenni, de előtte van még néhány olimpia.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.