
Fotó: Agerpres
2010. július 19., 09:292010. július 19., 09:29
Két körrel később az első helyről kezdő olasz Andrea Iannone megelőzte őt, és ketten messzire elhúztak a mezőnytől. Féltávnál egyre közelebb zárkózott az üldözőboly, és a vb-pontversenyben vezető spanyol Toni Elias, valamint Simone Corsi is megelőzte a magyart. Az olasz Corsi azonban nemsokára kiesett, így Talmácsi ismét dobogós helyen találta magát, ám három körrel a vége előtt hárman is elhaladtak mellette. A futamot végül Elias nyerte, aki összetettben 136 ponttal vezet. A MotoGP kategóriában a spanyol Dani Pedrosa (Honda) volt a leggyorsabb. A versenyen ismét indult a kilencszeres világbajnok Valentino Rossi (Yamaha), aki hat héttel ezelőtt az olasz GP szabadedzésén szenvedett súlyos sérüléseket. Az olasz világsztár a negyedik helyen futott be.
Talmácsi a Moto2-ben annak ellenére szerezte meg idei legjobb rajtpozícióját, hogy csütörtökön kiderült, megszűnt az együttműködés Talmácsi Gábor és főszponzora, a MOL olajipari vállalat között. A támogatói szerződés alapján a vállalatnak lehetősége nyílt hat futam után felbontani a szerződést, s a cég élt ezzel az opcióval, mert Talmácsi „nem hozta az elvárt eredményeket”.
A megállapodás megszüntetése a 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnoki címet szerzett versenyző jelenlegi csapatát, a Fimmco Speed Up Teamet is érinti, miután a MOL az istállót is támogatta. A csapatvezetés változatlanul bízik Talmácsiban, ugyanakkor – bár elfogadta – értetlenül áll az olajipari vállalat döntése előtt. „Gábor Magyarország legmagasabban lobogó zászlója nemzetközi szinten, nem értem, hogy egy magyar cég miként hozhatja őt ilyen helyzetbe” – kommentálta a döntést Luca Boscoscuro, a Speed Up csapatvezetője. A magyar motoros sajnálta, hogy a főtámogató szezon közben így határozott, de jelezte, neki folytatnia kell a megkezdett munkát. Ugyanakkor megköszönte a MOL-nak az öt évig tartó együttműködést, s kiemelte, a céggel együtt lett vb-győztes és jutott el a MotoGP kategóriába, amely történelmi siker volt egész Magyarország számára.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.