Hirdetés

Taktikázás a pályán kívül

Alaposan átrendeződtek az erőviszonyok az NBA holnap rajtoló 2010/2011-es szezonjára. A játékosmozgás mellett a kollektív szerződés körülötti huzavona is fontossá válhat.

Boros Miklós

2010. október 26., 08:512010. október 26., 08:51

Lakers, Miami vagy Boston? – a jelek szerint mindössze három csapatra szűkült az esélyesek köre a holtszezon után a romániai idő szerint szerda hajnalban rajtoló észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), bármely más együttes végső sikere óriási meglepetés lenne.

A nyáron rengeteg klasszis játékosnak, főleg a 2003-as játékosbörze (draft) kiválóságainak járt le a szerződése, és az főleg a Keleti főcsoportban rendezte át az erőviszonyokat. A szabadügynök-piacot valósággal letarolta a Miami Heat, amelynek két szupersztárt is sikerült ellenérték nélkül megszereznie Dwayne Wade mellé: LeBron Jamest (Cleveland Cavaliers) és Chris Bosht (Toronto Raptors). A floridai klub menedzsere, Pat Riley szemmel láthatóan tudatosan tervezte a nagy bevásárlást, hiszen a csapat több korábbi játékosának is az idén járt le a szerződése, így bőven volt mozgástere.

A három klasszis mellé pedig rutinos kiegészítő emberek (Mike Miller, Juwan Howard, Eddie House és a litván Zydrunas Ilgauskas) is érkeztek, többségük veterán minimumfizetésért, egy bajnoki cím reményében. Az új Big3-at sok amerikai szakértő még arra is képesnek tartja, hogy megdöntse a Michael Jordan-féle Chicago Bulls alapszakaszrekordját (72 győzelem–10 vereség).

Bostonban továbbra is a veteránokban bíznak, a 2008-as bajnoki címet összehozó Kevin Garnett, Ray Allen és Paul Pierce mellé érkezett még a két sérülékeny O\'Neal, Jermaine (Miami) és Shaquille (Cleveland), ezzel az egyik legbővebb keret áll Doc Rivers edző rendelkezésére. A sorsolás érdekessége, hogy a Celtics éppen a Miamit fogadja az első napon, azaz csúcsrangadóval rajtol a szezon.

Keleten még a szinte változatlan kerettel rajtoló Orlando Magic és a Chicago Bulls rendelkezik igazán erős csapattal, bár utóbbi sztárigazolása, Carlos Boozer (Utah Jazz) egy otthoni baleset miatt csak decembertől lesz harcképes. A játékosmozgások vesztese egyértelműen a Cleveland, amely az elmúlt négy évben folyamatos bajnokesélyes volt, mára viszont a rájátszásba jutása is meglepetés lenne. Nem véletlenül égettek James-mezeket a csalódott szurkolók, amikor kiderült, hogy az „áruló” a Miami kosarasa lesz.

A Nyugati főcsoportban a legutóbbi két bajnokságot megnyerő Los Angeles Lakersnek egyelőre nem igazán akad komoly kihívója, a tavalyi főcsoportdöntős Denver Nuggets sztárja, Carmelo Anthony ugyanis szerződése utolsó évébe lépett, és mivel egyelőre nem óhajt hosszabbítani, lehetséges, hogy a februári határidőig elcseréli klubja.

A kaliforniai sztárcsapat továbbra is a Kobe Bryant–Pau Gasol párosra épít, Phil Jackson edző pedig tizenkettedik bajnoki címére és negyedik triplázására hajt. A rájátszásra esélyes csapatok közül a tavalyi szezon és a szeptemberi világbajnokság pontkirálya, Kevin Durant köré épülő Oklahoma City Thunder emelkedhet ki, amennyiben fiatal kosarasai fejlődése töretlen marad, de érdemes odafigyelni a texasi trióra – Dallas Mavericks, San Antonio Spurs, Houston Rockets –, főleg hogy az utóbbinál újra harcképes a sérülése miatt a teljes előző idényt kihagyó kínai óriás, Jao Ming.

Az idei szezon alatt azonban nemcsak a kosárlabda kötheti le a rajongók érdeklődését, ugyanis ezzel párhuzamosan már zajlanak a tárgyalások a liga és a játékosok szakszervezete (NBAPA) között az új kollektív pénzügyi szerződésről, amely meghatározza a fizetési plafont, a minimum- és maximumfizetés nagyságát, a játékoscserékhez kapcsolódó szabályokat, a draft menetét és még több olyan fontos kérdést, amelyek elengedhetetlenek az NBA működéséhez.

A jelenlegi ugyanis jövő nyáron lejár, és amennyiben a feleknek nem sikerül időben megegyezniük, akár megismétlődhet az 1998-as eset, amikor szerződés hiányában a liga kizárta a játékosokat (lockout), és a szezon csak három hónapos késéssel, az egyezség megkötése után kezdődött el. A legnagyobb ellentéteket jelenleg az okozza, hogy a liga a jelenleginél szigorúbb, bár továbbra is rugalmas fizetési plafont szeretne bevezetni – csökkentve ezzel annak lehetőségét, hogy a tehetősebb csapatok a luxusadóhoz folyamodva összegyűjtsék a legjobb játékosokat.

Ugyanakkor az NBA tervei szerint az élő játékosszerződések csökkentésének lehetősége is bekerül a klubok lehetőségei közé, többek között ez okozza, hogy a liga egyik legjobb játékosa, Carmelo Anthony az új kollektív szerződés életbelépéséig nem akar új kontraktust kötni sem jelenlegi csapatával, sem mással.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés