Hirdetés

Sztárok táncpárbaja

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Új oldaláról mutatkozik be ezen a héten a Magyar Televízióban Rúzsa Magdolna, Mahó Andrea, Ullmann Mónika, Laklóth Aladár és Sasvári Sándor. Az ismert színészek, énekesek táncvetélkedőn mérik össze tudásukat, mégpedig a néptánc terén. Hatvanperces produkcióikat a Magyar Állami Népi Együttes tagjainak segítségével állították össze. A versenyszámokat Sebestyén Márta énekes, Bródy János zenész, zeneszerző és Kovács Gerzson Péter koreográfus zsűrizi.

Gazda Árpád

2008. augusztus 05., 00:002008. augusztus 05., 00:00

Az Örömtánc című műsor a Kárpát-medencei népzene- és néptánchagyomány felelevenítésére törekszik, ízelítőt nyújt a tradicionális folklór és a kortárs tánc egymásra hatásából. A csütörtökig minden este 21 órától az m1-en jelentkező műsor házigazdája Novák Péter, aki számtalan műfajban, táncosként, zenészként, szövegíróként, színészként és rendezőként is bizonyította már tehetségét. A produkciókat nemcsak a zsűri pontozza, a nézők SMS-ben szavazhatnak kedvencükre.
Az utolsó adással még nem fejeződik be a közönségszavazás, hanem folytatódik egészen az Örömtánc Grand-prix nemzetközi eseményéig, amelyen ismertetik majd a közönség fődíjas csapatát. Az Örömtánc Nemzetközi Modern Néptánc versenyét augusztus 17-én 21 órától élőben sugározza az MTV. A vetélkedőn Szlovákiát a Sluk, Romániát az Ansamblul Folcloric Naţional Transilvania, Horvátországot a Lado, Szerbiát a Kud Zseleznicsár Ansambl Vila, Magyarországot pedig a Magyar Állami Népi Együttes tagjai képviselik. „A tánc, a legősibb művészet, közös nyelv is. Összeköti az országokat, nemzeteket, nyelveket és az embereket egymással” – ajánlják a nézők figyelmébe az adást a szerkesztők.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés