Hirdetés

Szlovák válogatottakkal tárgyal a HSC

A szlovák válogatottban is szerepelt hokisokkal tárgyal a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata, hogy a szezon hátralevő részében a maximálisan engedélyezett öt idegenlégióssal szerepelhessen úgy a Mol Ligában, mint a román bajnokságban.

Boros Miklós

2013. január 06., 20:342013. január 06., 20:34

A székelyföldi klub ugyanis még szeptember közepén, alig két mérkőzés után megvált két, a nyáron igazolt szlovák játékosától, Milan Vargától és Miroslav Skovirától, és azóta csupán három külföldi – a szlovák Stanislav Kozuch és Lubomir Hurtaj, valamint a cseh Vaclav Novák – szerepelt a csapatban. A Jégkorongblog szakportál értesülései szerint a jövő héttől Richard Sechny és Jaroslav Kmit egészíti ki a HSC légiós kontingensét, viszont Hodos László, a Sportclub igazgatója szerint egyelőre csak tárgyalnak a két játékossal.

A szezon eddigi részében egyaránt a szlovák második vonalban szereplő Nagymihályban (Dukla Michalovce) játszó hokisok közül a 42 éves Sechny két világbajnokságon (1995, 1999) és a 2002-es téli olimpián is tagja volt hazája válogatottjának, az Extraligában pedig 837 mérkőzésen 799 pontot (294 gól+505 gólpassz) szerzett. Az eperjesi születésű veterán center nem először áll légiósnak, játszott már az orosz Neftehimik Nyizsnekamszknál, a lengyel Podhale Nowy Targnál és az olasz Bolzanónál is. Jelenleg ő a Dukla csapatkapitánya, és a szlovák másodosztály idei szezonjának legtöbb gólpasszt (31) adó hokisa.
A 34 éves, balszélsőt játszó Kmit jóval kevesebb klubban fordult meg, pályafutása javát Kassán (HC Kosice) töltötte, amellyel 1999-ben, 2009-ben és 2010-ben is bajnoki címet nyert, egy évvel ezelőtt pedig a dán Aalborg játékosa volt. A szlovák Extraligában 710 mérkőzésen 512 pontot (205+307) ért el, a szlovák válogatottban pedig négy meccsen kapott lehetőséget a 2002–2003-as idényben. A Mol Ligában a negyedik helyen álló Csíkszereda számára azonban nemcsak a két szlovák hokis jelenthet erősítést, hanem a novemberben 10 mérkőzésre felfüggesztett Becze Tihamér eltiltásának lejárása is.

Mol Liga, pénteki eredmények: Újpest–Brassói Corona 0-8, Dab.Docler–Miskolci Jegesmedvék 4-3 (büntetőkkel), Érsekújvár–Ferencváros 6-3.

Román bajnokság, középszakasz, első forduló: Galaci Dunărea–Csíkszeredai ISK 2-5 és 9-3, Sportul Studenţesc–Gyergyószentmiklósi Progym 1-11 és 1-9. A Steaua szabadnapos volt.
 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés