Hirdetés

Szkopjéból Tbiliszibe

Kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőköréből a Steaua, kettős vereséggel esett ki a Győri ETO.

Boros Miklós

2013. július 24., 11:012013. július 24., 11:01

Több tartalékjátékos szerepeltetése is befért a román bajnoknak Macedóniában, a Vardar ellen így is összejött a második győzelem, és a nagy reményekkel igazolt olasz támadó, Federico Piovaccari is megszerezte első gólját bukaresti színekben. A harmadik körben, alig hat nappal a szkopjei találkozó után, a grúz Dinamo Tbiliszi vár a Steauára, amely szintén kettős győzelemmel ejtette ki a feröeri EB/Streymurt. Az európai kupaprogram sűrűsége program miatt a Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) elnapolta a hétvégi Astra–Steaua mérkőzést, ugyanis a vasárnapi időpont a kedden már Grúziában játszó bajnoknak, a szombati pedig a csütörtökön még Cipruson Európa Liga-selejtezőn szereplő giurgiui klubnak nem felelt meg.

A magyar bajnok Győr idegenben sem tudta felvenni a versenyt a Maccabi Tel-Avivval, bár ezúttal a szépítő gól összejött a mérkőzés végén. A korábbi Videoton-edző Paulo Sousa által irányított izraeli bajnokra a svájci FC Basel vár a harmadik körben. A selejtezők eddig legnagyobb meglepetését a kazah Sahtyor Karagandi okozta, amely kettős győzelemmel ejtette ki a tavaly a csoportkörben a későbbi győztes Bayern Münchent is legyőző BATE Boriszovot.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőforduló, visszavágók:

Vardar Szkopje (macedón)–Steaua 1-2 (Kosztovszki 45., illetve Piovaccari 23., Bourceanu 72.)
Továbbjutott a Steaua 5-1-es összesítéssel.

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Győri ETO FC 2-1 (Ben Haim 26., Zahavi 79., illetve Martínez 86.)
Továbbjutott a Maccabi, 4-1-es összesítéssel.

EB/Streymur (feröeri)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 1-3
Továbbjutott a Dinamo Tbiliszi, 9-2-es összesítéssel.

Skenderbeu (albán)–Neftcsi Baki (azeri) 1-0 (hosszabbítás után)
Továbbjutott a Skenderbeu, 1-0-s összesítéssel.

Celtic Glasgow (skót)–Cliftonville (északír) 2-0
Továbbjutott a Celtic, 5-0-s összesítéssel.

Dinamo Zagreb (horvát)–Fola Esch (luxemburgi) 1-0
Továbbjutott a Dinamo Zagreb, 6-0-s összesítéssel.

Daugava (lett)–Elfsborg (svéd) 0-4
Továbbjutott az Elfsborg, 11-1-es összesítéssel.

Nomme Kalju (észt)–HJK Helsinki (finn) 2-1
Továbbjutott a Nomme Kalju, 2-1-es összesítéssel.

Szutjeszka Nikszics (montenegrói)–Şerif Tiraspol (moldovai) 0-5
Továbbjutott a Şerif, 6-1-es összesítéssel.

Sahtyor Karagandi (kazah)–BATE Boriszov (fehérorosz) 1-0
Továbbjutott a Sahtyor, 2-0-s összesítéssel.

Molde (norvég)–Sligo Rovers (ír) 2-0
Továbbjutott a Molde, 3-0-s összesítéssel.

Zeljeznicsar (boszniai)–Viktoria Plzen (cseh) 1-2
Továbbjutott a Viktoria, 6-4-es összesítéssel.

Hafnarfjördur (izlandi)–FK Ekranas (litván) 2-1
Továbbjutott a Hafnarfjördur, 3-1-es összesítéssel.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés