
Fotó: Veres Nándor
A listavezető Miskolci Jegesmedvék szétlövéses legyőzésével hangolt a Brassó elleni keddi erdélyi rangadóra a Csíkszeredai HSC jégkorongcsapata a Mol Liga hétvégi mérkőzésén.
2014. október 06., 16:092014. október 06., 16:09
„Vasárnap az első helyezett látogatott az utolsóhoz, és megnyertük a találkozót. Ilyen ez a liga. A táblázaton lehet, hogy több pont választja el a csapatokat, de a jégen nincs akkora különbség. A Brassó ellen is küzdelmes mérkőzésre számítok. A saját játékunkat kell játszanunk, ugyanolyan elszántan és a végsőkig kell küzdenünk, mint tettük azt a legutóbbi mérkőzéseinken” – hangsúlyozta Christer Dreberg, a HSC svéd vezetőedzője.
A rendkívül izgalmas meccsen aratott 3-2 arányú sikert ugyanis egy aktívan kezdő hargitai együttes érte el a vendég Jegesmedvék ellen. A házigazdák már a 6. percben megszerezték a vezetést, és bár a veretlenül érkező magyarországi együttes hamar egyenlített, a folytatásban is a HSC tűnt kreatívabbnak. Ennek eredményeként a második harmadban újból előnybe került. A helyzetek pontos befejezésén és az emberfórok kihasználásán ugyan még van hová fejlődnie az erdélyi gárdának, a védelme azonban jól által a sarat, amikor a miskolciak nagy iramban ostromolták a kapuját.
Miután a rendes játékidő 2-2-es döntetlenjét követően a hosszabbításban sem tudták dűlőre vinni az ügyet, a szétlövések ötödik körében Tóth kihagyott lövésére válaszolva Sjölund szerezte meg a HSC összetettbeli negyedik pontját jelentő találatot.
A kudarcért Majoross Gergely csupán sajátjai pontatlan játékát okolja: a Jegesmedvék vezetőedzőjének meggyőződése, hogy a hosszabbításnál többet nem is érdemeltek volna.
Ezzel szemben Christer Dreberg, a HSC szakvezetője érthető elégedettséggel értékelte a látottakat: „Igyekeztünk minél szorosabban játszani, mert ha túl nagy területeket hagytunk volna az ellenfélnek, akkor úgy jártunk volna, mint idegenben. Két alkalommal is vezettünk. Öt az öt ellen úgy érzem, hogy jól játszottunk. A vendégek emberelőnyös szituációikkal jól bántak és vitték szétlövésre a mérkőzést. Két szerencsés gólt lőttek. A lényeg, hogy győztünk. Minden pontot sokat ér.”
A keddi HSC–Brassó rangadót a DigiSport közvetíti 19.30 órától.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!