2010. január 20., 10:112010. január 20., 10:11
George Mara főszponzor bejelentette, már nem tudja versenyképes szinten tartani a hétből három román bajnoki címet megnyert együttest. „Több mint egy hónapja próbálok befektetőtársakat keresni, mindhiába. A dévai önkormányzat és a Hunyad Megyei Tanács által folyósított támogatás a költségek felére sem elegendő, így nem tudjuk folytatni” – nyilatkozta Mara.
Az üzletember már közölte a nagyrészt a román válogatott gerincét adó játékosokkal, hogy új csapatok után nézzenek. Közülük ketten hazatérnek Marosvásárhelyre, a City’us együtteséhez, amely a dévai csapat szétesése miatt a bajnokság favoritjává lép elő, hiszen csak rosszabb gólkülönbségének köszönhetően várja a CIP mögött a második helyen a folytatást. A City’us Gabriel Molomfălean és Cosmin Gherman mellett egy brazil játékost, Paulinhót is leigazolta, így nagy reményekkel várják a 31-ei évnyitót.
Mint korábban már beszámoltunk róla, a sepsiszentgyörgyi futsalcsapat is megerősödve – új portugál edzővel és játékosokkal – vág neki a hátralévő meccseknek. A Piski Olimpia azonban nagy valószínűséggel már nem folytatja az anyagi gondok miatt, akárcsak a Temesvári Poli, így az eredetileg 12 fős mezőny létszáma jelentősen csökkenhet az e hónap végi folytatás előtt.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.