2013. április 16., 20:132013. április 16., 20:13
A hazaiaknál játszó Rade Dzambics már a mérkőzés hevében is megütötte a vendégektől a labdát a földön fekve védő Zoran Krsztanovicsot, amiért a játékvezetők kizárták a játékból, ám a két kosaras a lefújás utáni kézfogásnál is újra öszszecsapott, és ekkor más játékosok is belekeveredtek a balhéba. Az eset után Dzambics anyázással vádolta meg Krsztanovicsot, ezt viszont a medgyesi center tagadta, mondván, hogy ellenfele a mérkőzés közben leköpte őt, a találkozó után pedig szintén a craiovai irányító ütött először.
A verekedés kirobbanásakor egy néző is a pályára ugrott, a hazai drukkerek többségét azonban a biztonságiak megakadályozták, hogy részt vegyenek a verekedésben. A szövetség fegyelmi bizottsága tegnap meg is tárgyalta az ügyet, négyfordulós eltiltást szabva ki Dzambicsra, és két-két mérkőzésre függesztve fel Krsztanovics, illetve a craiovai Travis Bureau játékjogát. A mérkőzést az előző napihoz hasonlóan a Gaz Metan nyerte, bár az utolsó negyedben a Craiova háromra tudta csökkenti 27 pontos hátrányát (53:80). A hazaiak legjobbja, LeVar Seals (22 pont) azonban 13 másodperccel a találkozó vége előtt kihagyta az egyenlítési lehetőséget: 3 büntetőjéből egy sem ment be. Medgyesi oldalon Deven Mitchell és Krsztanovics volt a legeredményesebb (18 pont).
A Maros KK szintén hárompontos különbséggel húzta be második győzelmét a Bukaresti CSM ellen: a végig vezető vásárhelyiek ismét jól dobtak, de az előző napi 65 pont után ezúttal 89-et engedélyeztek a vendégeknek. Vaidotas Peciukas (28) volt az alapszakaszgyőztes húzóembere, Branko Csuics 18-cal, Andrija Csirics és Dan Păltinişanu pedig 16-tal zárt, míg a fővárosiaknál Goran Martinics (20) dobta a legtöbb pontot.
Férfi Nemzeti Liga, negyeddöntő, második mérkőzés: SCM U Craiova–Medgyesi Gaz Metan 87:90 (a párharc állása 0-2), Marosvásárhelyi Maros KK–Bukaresti CSM 92:89 (2-0).
| A női bajnokságban ma rendezik a döntőbe jutásért vívott párharcok első mérkőzéseit, a címvédő és alapszakaszgyőztes CSM Târgovişte a Gyulafehérvári CSU-t (5. helyezett az alapszakaszban), az Aradi ICIM (2.) pedig a Szatmárnémeti VSK-t (3.) fogadja (Digi Sport, 20.00). A továbbjutáshoz két győzelem szükséges, a második összecsapásokat szombaton rendezik a mai vendégek otthonában, az esetleges harmadik összecsapásokat pedig mához egy hétre, ismét Târgoviştén, illetve Aradon. |
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.