2010. július 15., 09:492010. július 15., 09:49
Az összegből 600 ezer lejt Marosvásárhely polgármesteri hivatala biztosít a helyi tanács korábbi döntése szerint, míg a többi pénz a futballklub kasszájából érkezik.
„Amikor megkaptuk a Liga 1-es szerepléshez szükséges licencet, elfogadták a Trans Sil-pályát a csapat otthonaként, ahol a lelátókat körül-belül 7500 férőhelyesre bővítjük. Nagyon reméljük, hogy a fő munkálatok befejeződnek az első meccsünkig, amelyet 26-án a Brassó ellen játszunk. Az öltözők már elkészültek, beszereztük a beléptetőrendszereket és a videokamerákat is, minden bejárat meg lesz figyelve” – fogalmazott Claudiu Maior, aki szerint a főbejárat biztosan nem készül el a bajnoki rajtig. Mint ismeretes, a két éve alapított FCM a Liga 2 nyugati csoportjának megnyerésével biztosította be helyét az élvonalban. Adrian Falub együttese a nyár folyamán Ausztriában edzőtáborozott, ahol 2-0-ra verte a szlovákiai Petrzalkát, 3-1-re a magyar bajnoki bronzérmes Győrt, 3-2-re a bolgár pontvadászatban harmadik Levszki Szófiát, illetve 1-0-s vereséget szenvedett az orosz élvonalban szereplő Anzitól.
A csapathoz eközben rengeteg új arc csatlakozott: Florin Stângă, Florin Dan, Mihai Onicaş, Călin Târnăvean, valamint a szlovén Matjaz Lunder, a szerb balhátvéd Boriszlav Topics, a szerb középhátvéd Boban Nikolics, a spanyol középpályás Carlos Agustin Casquero Ruiz és a spanyol támadó Eduardo Espada Gallardo. Az FCM emellett a kolozsvári Andrei Cordoşt is soraiban tudhatja, aki az olasz Frosinonétől kölcsönjátékosként érkezett, illetve tegnap a Besztercei Gloria két játékosa, Ciprian Botoşer kapus és Alexandru Vagner hátvéd is megegyezett a marosvásárhelyi csapattal.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.