2010. július 08., 09:522010. július 08., 09:52
A MOL Liga iránt egy szlovákiai együttes, a Privigye is érdeklődött, de a kedd esti határidőig nem jelentkezett.
A MOL Ligában több változás is történt: a liga új elnökének Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda polgármesterét, a székelyföldi csapat egyik újjáépítőjét nevezték ki, illetve a lebonyolítási rendszer is megváltozott. Az alapszakasz során a 9 együttes két teljes kört játszik az ellenfelekkel otthon és idegenben is, azaz egy csapat 32 meccsen lép jégre. A küzdelmek szeptember 7-én kezdődnek és december 10-éig tartanak, a találkozókat keddenként, péntekenként és vasárnaponként rendezik. Az alapszakasz után a 8. és a 9. helyezett két győzelemig tartó párharcban dönti el, ki kerül a rájátszásba, ahol a győztes az első helyezettel mérkőzik meg, miközben a 2. a 7.-kel s így tovább. Ezek a párharcok már az egyik fél harmadik sikeréig tartanak, akárcsak az elődöntőben, miközben a januári döntőben már négy siker kell az aranyéremhez – az elmúlt idényben alkalmazott négyes döntőről lemondtak a szervezők.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.