Hirdetés

Szépített a címvédő Ploieşti a Kolozsvári U-Mobitelco elleni döntőben

Pontszegény ötödik mérkőzésen tartotta életben címvédési esélyeit a CSU Ploieşti csapata a férfi kosárlabda-bajnokság döntőjében, miután hazai pályán 68:56-ra legyőzte az aranyéremtől már csak egy győzelemre álló Kolozsvári U-Mobitelcót.

Boros Miklós

2011. május 30., 06:462011. május 30., 06:46

A vendégek egyszer sem tudtak vezetni a szombati mérkőzés során, döntetlen is csupán négyszer volt az állás, ebből háromszor az első négy percben, 6:6-ig. Az U-Mobitelco egyetlen jó időszaka a második negyedben volt, amikor kiváló zónavédekezésének köszönhetően 25:12-ről visszajött a meccsbe, olyannyira, hogy a nagyszünet után ki is egyenlített (35:35). Ezt követően viszont Calhoun Quarran és Adrian Tudor egymás után háromszor is átdobta a kolozsvári zónát, 45:35 után pedig már a Ploieşti sikere nem forgott veszélyben. Az U hiába védekezett jól, támadásban szinte semmi nem jött össze játékosainak, akik a 29–35. perc között nem tudtak a gyűrűbe találni. Tíz ponton belül csak az utolsó percben kerültek a kolozsváriak (64:56), de ezután ismét kimaradtak a dobásaik, Szíjártó Levente pedig egy utolsó másodperces triplával zárta le az összecsapást.

Az összetettben 3-2-re felzárkózó címvédő leginkább tripláinak köszönheti a sikert, a hazaiak 7, a vendégek csupán két hárompontost dobtak, 16, illetve 13 kísérletből, miközben a kétpontosokat közel azonosan értékesítették (18/38, illetve 18/40). Az U játékosai hiába szedték jobban a lepattanókat (36-32), a Ploieşti-nek gyorsan beütött mezőnyfaltokkal legtöbbször sikerült megakadályoznia, hogy – a korábbi összecsapásokhoz hasonlóan – a vendégek lerohanásból szerezzenek könnyű kosarakat. „A dobószázalékok döntötték el a meccset, főleg távolról dobtunk gyengén, ellentétben a Ploieşti-tel – vélte Marcel Ţenter, az U-Mobitelco edzője. – Ugyanakkor, főként az első negyedben, nem tudtuk megszerezni a támadólepattanókat, és ez nagyon számít egy ilyen meccsen.” A ploieşti-i kosárlabdacsapat elnöke, Alexandru Iacobescu úgy vélte, a korábbi hibák megfelelő kielemzésének köszönhetik a sikert: „Átnéztük a Kolozsváron elkövetett hibákat, és végre úgy védekeztünk, ahogy kell. A játékosok is betartották a megbeszélteket és a padról érkező utasításokat.”

A osztály, férfiak, döntő, 5. mérkőzés: CSU Ploieşti–Kolozsvári U-Mobitelco 68:56 (23:12, 12:18, 15:13, 18:15). Pontszerzők: Quarran 20 (2x3), Szíjártó 14 (1), Mack 10 (2), Burlacu 10, Tudor 8 (2), Westrol 3, Guţoaia 3, illetve Dykes 17, Csuics 11 (1), Krsztanovics 9, Thomson 7, Silvăşan 6 (1), Morris 4, Chetreanu 2. A párharc állása 3-2 az U-Mobitelco javára, a hatodik mérkőzést kedden 18 órától Kolozsváron rendezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés