Hirdetés

Szép foci a kolozsvári hidegben

Utánpótlás-játékosainak és szurkolóinak köszönheti a Kolozsvári CFR, hogy jó minőségű pályán játszhatott a Ceahlăul ellen a labdarúgó-Liga 1 hétvégi fordulójában: a szombaton és vasárnap lehullott, hatalmas menynyiségű havat ugyanis ők takarították el a fellegvári stadion gyepéről a találkozót megelőző órákban.

Boros Miklós

2012. december 10., 08:582012. december 10., 08:58

A vasutascsapat játékosai pedig szép focival és győzelemmel ajándékozták meg a zord időben is kilátogató, mintegy 2000 nézőt, amelyben ismét Rui Pedro volt a főszereplő: a portugál támadó lőtte a csapat első gólját egy – Vass Ádámtól indult – akció végén, majd a második félidőben előbb kiharcolt egy büntetőt, a végén pedig gólpasszt adott Kapetanosznak. A nap másik hőse Ciprian Deac (képünkön) volt, aki augusztus eleji sérülése óta először volt kezdő, és egy gólpassz után egy büntetőből be is talált a vendégek hálójába.

A Ceahlăul az első félidőben még kiegyenlített, a második végén viszont csak becsületgólt szerzett, védelme azonban nagylelkű volt: csak Kapetanosz ötször került helyzetbe, ám a görög csatár a hajráig rendre elpuskázta ziccereit, egyszer pedig a lest jelző Bogdan Gheorghe asszisztens érvénytelenítette gólját. A végén azonban már nem hibázott, és ennek jelentősége hat perccel később, Achim találatánál derült ki.

„Nem vagyok elégedett, mert túl könnyen kaptuk a gólokat, jobban kellene koncentrálnia a csapatnak. Deac viszont kellemes meglepetés volt számomra, mert kételkedtem az erőnléti állapotában, de kitűnően játszott” – értékelt a meccs után Paulo Sergio, hozzátéve, hogy ilyen időjárási körülmények között nem érdemes mérkőzést rendezni. Szavait a másik vasárnapi találkozó igazolta: Iaşi-ban a hóval is meg kellett birkóznia a két csapatnak, a szokatlan „ellenféllel” pedig sem a CSMS, sem a Dinamo nem bírt.

A hazaiak a szezon leggyorsabb góljával szereztek vezetést a 20. másodpercben, a bukarestiek pedig egy öngólnak köszönhetően egyenlítettek ki. Tegnap egyébként a román szövetség a rossz időjárás miatt e hétről április 17-ére halasztotta a Román Kupa elődöntőinek első mérkőzéseit, a CFR–Astra és a Galac–Petrolul találkozókat.

Liga 1, 19. forduló, vasárnap esti eredmények: Kolozsvári CFR–Ceahlăul Piatra Neamţ 3-2 (Rui Pedro 20., Deac 55. – 11-esből, Kapetanosz 85., illetve Golubovics 38., Achim 90+1.), CSMS Iaşi–Dinamo 1-1 (Straton 1., illetve Tincu 23. – öngól). A Konstancai Viitorul–Concordia Chiajna, a CS Turnu Severin–Brassói FC és a Steaua–Astra Giurgiu mérkőzés lapzárta után ért véget.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés