
Egy számítógépes programnak köszönhetően már néhány órával a sorsolás után kész lehet a 2016-os franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőinek menetrendje.
2013. november 20., 17:512013. november 20., 17:51
Wolfgang Niersbach, a német sportági szövetség elnöke a Sport Bild lapnak azt mondta, a tervek szerint a február 23-i nizzai sorsolást követően mindössze négy órára lesz szükség ahhoz, hogy elkészüljön a végleges műsor. A selejtezők jövő szeptemberben kezdődnek.
A korábbi gyakorlat szerint az érdekelt szövetségek egymás között dönthették el, hogy mely ellenféllel játszanak és milyen sorrendben. Mostantól azonban az Európai Labdarúgó-szövetség átveszi ezt a feladatot, s a válogatottak már kész menetrendet kapnak kézhez. További változás, hogy a mérkőzéseket a jövőben nem pénteken és kedden rendezik, hanem egy hatnapos perióduson belül, csütörtöktől keddig. A csapatok csütörtökön és vasárnap, pénteken és hétfőn vagy szombaton és kedden lépnek majd pályára.
Niersbach azt is elmondta, hogy a számítógép figyelembe vesz bizonyos körülményeket: „Az például nem történhet meg, hogy egy csapat mondjuk Portugáliában játszik, majd néhány nappal később már Azerbajdzsánban kell szerepelnie. Ezen kívül a téli hónapokban nem rendeznek meccset Izlandon, Skandináviában és Oroszországban”.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!